A fesztivált – mely Korea egyik legnagyobb ilyen rendezvénye - 2007-ben alapították azzal a céllal, hogy a koreai közönség megismerhesse más földrészek színházi kultúráját. A nemzetközi eseményt a Koreai Nemzeti Színház rendezi meg, mely sajtóközleményében a következőket írta: „Büszkék vagyunk rá, hogy a Koreai Köztársaság egyik legjelentősebb kulturális intézményeként otthont adhatunk egy ilyen nívós nemzetközi eseménynek, melyen 9 ország 35 előadása kerül bemutatásra, köztük olyan kiemelkedő produkciók, mint a magyarországi Vígszínház Othello-előadása.”
Az előadást a közönség három alkalommal láthatja szeptember 17., 18. és 19-én, a Koreai Nemzeti Színház legnagyobb, több mint 1500 férőhelyes játszóhelyén.
Kíváncsian várjuk a fogadtatást!