A Föld napja – a Vígben nem csak évi egyszer

2016. április 22. (péntek) 09:41 | Frissítve: 9 hónapja

Májusban és júniusban is több alkalommal látható a Vígszínház új bemutatója, a Földrengés Londonban Eszenyi Enikő rendezésében.

Milyen jövő vár a Földre? Milyen jövője lesz az utódainknak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a kortárs angol darab – nem csak a Föld napján.

1970. április 22. történelmi jelentőségű nap a Föld történetében. Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez volt az első Föld napja. Ez a 46 évvel ezelőtti fontos esemény az egész világon jelentős változásokat hozott.

A Föld napja 1990-ben vált világmozgalommá, melyhez Magyarország az elsők között csatlakozott. A Vígszínház fontosnak érzi a társadalmi szerepvállalást, a művészet eszközeivel kampányolni egy mindnyájunkat érintő, fontos, és egyre inkább sürgető probléma megelőzésének, a folyamat lelassításának érdekében. A Földrengés Londonban című előadás új mérföldkő a magyar kulturális életben, az országban először foglalkozik nagyszínpadon a globális felmelegedés és klímaváltozás témájával. 

„Az előadás nagyon bátran beszél a Föld jövőjéről, gyermekeink és unokáink jövőjéről, arról, hogy milyen társadalmi és alapvető emberi kérdéseket vet fel a klímaváltozás és a globális felmelegedés” – mondja Eszenyi Enikő.

Az előadás próbafolyamatának kezdetén a nagyszerű klímakutató, Ürge-Vorsatz Diána, a Nobel-békedíjas IPCC tudósa tartott előadást a társulatnak, melyben a darabban szereplő kérdések tudományos hátteréről beszélt.

A Vígszínház sok dolgozója kerékpárral érkezik a munkába és saját életében is nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre. A színház munkatársai újrahasznosított papírral dolgoznak az irodákban és a nyomdai munkák során, az épületben az energiatakarékos izzók használata mellett törekednek a hulladék minimalizálására. 2013-ban az Új Széchenyi Terv keretében a Vígszínház épületének tetőszerkezetére napelemes rendszer került telepítésre. A fejlesztés célja volt a környezetünket kevésbé terhelő, megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, a megújuló energiaforrásokon alapuló villamos energia szerepének növelése, és ezen keresztül a széndioxid-kibocsátás, valamint az energiaköltségek csökkentése. A célok megvalósításával a Vígszínház ezen a területen élen jár és példát mutat a magyar színházi életben.

A Földrengés Londonban bemutatója egy következő lépcsőfok, három nővér XXI. századi története. Robert Crannocknak, az ismert klímakutatónak három lánya van: Sarah, Freya és Jasmine – egy híres politikus, egy tanárnő, aki gyermeket vár és egy lázadó egyetemista.
Az előadás hihetetlen izgalmasan, fordulatokban gazdagon mutatja be néhány ember sorsát, miközben sok humorral és zenével mesél az élet nagy kérdéseiről. Az előadásban elhangzanak olyan ismert slágerek is, mint Pharrell Williams Freedom című száma, vagy a Goldfrapp-tól a Happiness és Kriss Kross-tól a Jump.

Eszenyi Enikő új nagyszínpadi rendezése látványos és formabontó megoldásokkal varázsolja el a nézőket, akik egy igazi 21. századi történetet láthatnak 21. századi nyelven elmesélve.

„Egy agresszív, urbanisztikus teret kellett létrehozni” – reflektál az előadásra az orosz díszlettervező Anvar Gumarov. A művészt Eszenyi Enikő hívta meg a szentpétervári Komisszarzsevszkij Színházból. „Robert Crannock szájából elhangzik egy mondat, amely arra világít rá, hogy a Föld lassan ledobja magáról azt az irreális súlyt, amit az ember helyezett rá.” A betont az ember alkotta, azért született, hogy minél gyorsabban, minél nagyobb épületeket lehessen felhúzni, így döntött a díszlettervező és a rendező amellett, hogy betonelemeket használjon a színpadi térben. „Ilyen anyag nincs a természetben. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mégiscsak áttör a növényzet a betonon és az aszfalton keresztül, a természet visszafoglalja, ami az övé. A középső lány, Freya tulajdonképpen az előadásban látott fa allegóriája, az az őserő, ami áttör az elhalt anyagon. Talán nem is tud erről, de reményt ad nekünk az újjászületésre.”

A Földrengés Londonban legfontosabb jellemzője, hogy egy olyan színházi formanyelvet használ, amelyet még a nézők nem láthattak Magyarországon. Új konstellációba helyezi a színpadi időt, játékot, valamint a mozgóképet, amellyel kitágítja a színpadi előadás határait. Sok szakember precíz, pontos munkájából, a társulat és a színészek hiteles alakításából jön létre ez a különleges előadás. Amellett, hogy a művészek nagyszerűen játszanak, megcsillogtatják egyéni képességeiket, énekhangjukkal, hangszeres játékukkal és tánctudásukkal teszik feledhetetlenné a Földrengés Londonbant.

„Életem egyik legszebb időszaka, mert igazi nagy harmóniában, rengeteget dolgoztunk egy olyan előadáson, amely üzenete arra bíztatja a nézőket és mindannyiunkat, hogy együtt, tudatosan tegyünk a jövőnkért” – fűzi hozzá Eszenyi Enikő.