Találkozás - Újra a Pestiben

2017. március 1. (szerda) 15:08 | Frissítve: 2 hete

Kapcsolódó anyagok:

    Találkozás - Kína Találkozás

    Több hónapos utazás után hazaérkezett a Találkozás díszlete Kínából, így az előadás március 13-án újra látható a Pesti Színházban. Novemberben három alkalommal játszotta a Vígszínház társulata Nádas Péter darabját Eszenyi Enikő rendezésében egy nemzetközi színházi fesztiválon Guangzhouban, magyar prózai társulatként előszőr lépett fel ebben a távoli metropoliszban.

    A Találkozás különleges látványvilága és az Eszenyi Enikő által megálmodott különleges formanyelv a kínai közönségnek is olyan színházi pillanatokat adott, melyben eddig még nem lehetett része. Az évadban először március 13-án, majd április 7-én látható az előadás a Pesti Színházban Börcsök Enikő és Király Dániel főszereplésével. A Találkozást több mint fél éve nem láthatta a magyar közönség, a díszletet a Föld túloldalára kellett utaztatni, hogy a vendégjáték létrejöhessen. Most, több hónapos utazás után a díszlet is hazatért.

    A Találkozás című előadás kínai vendégjátékát, a szakmai program megvalósítását 2016. évben a Magyar Művészeti Akadémia és Budapest Főváros Önkormányzata támogatta.

    Nádas Péter Találkozása és Vígegyetem Kínában