Wunderlich József Soós Imre-díjas

2017. április 4. (kedd) 22:22 | Frissítve: 3 napja

Kapcsolódó anyagok:

    Wunderlich József Soós Imre-díjas

    Soós Imre-díjjal tüntették ki társulatunk fiatal tehetségét, Wunderlich Józsefet a MASZK „Színház az egész...” című gálaestjén. A díjat 2001-ben a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK alapította, a színészek erkölcsi megbecsülése és a társadalmi rangjának emelése céljából, a pályakezdő színészek számára.

    Wunderlich József Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett 2013-ban Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. Korábban a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumba járt hegedű főtanszakra. Az egyetem elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett, majd 2015-től csatlakozott a Vígszínház társulatához. A muzikális fiatal színész két zenés főszerepben kezdett, 2015 tavaszán lépett először a Víg színpadára A padlás Rádiósaként, a Pesti Színházban első szerepe a Jó estét nyár, jó estét szerelem sötét ruhás férfija volt. Az Óz, a csodák csodája Bádogembereként a gyerekeket bűvöli el, a felnőtt közönségnek a Földrengés Londonban Stevejeként és a Bűn és bűnhődés Razumihinjeként nyújt felejthetetlen alakítást. A Vígszínház új előadásában, A Pál utcai fiúk című zenés játékban különleges érzékenységgel formálja meg Molnár Ferenc legendás hősét, Bokát. Wunderlich Józsefet 2016 őszén Junior Prima Díjjal tüntették ki, a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján pedig ő kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 2016 decemberében.
     
    A Soós Imre "Pályakezdő" díj annak a fiatal színművésznek adható, aki legfeljebb 5 éve kapott diplomát, illetve Színész I. minősítést, kiemelkedő művészi tevékenységet végez és még nem kapott állami művészeti díjat. A díjakat a beérkező javaslatokból a MASZK vezetősége, mint kuratórium ítéli oda, egy évben két művész kaphatja.