English

A holokauszt áldozataira emlékezünk
2022. 01. 27.

Az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel, ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap alkalmából szeretnénk megosztani a közönséggel A kő című előadásunk utáni közönségtalálkozó felvételét. A beszélgetésen Nyáry Krisztián, Ungváry Krisztián, és az előadás szereplői - Nagy-Kálózy Eszter, Szilágyi Csenge, Hegyi Barbara és Majsai-Nyilas Tünde, az előadás által felvetett legfontosabb témákat járja körül, így szó esik a darabban elmesélt családtörténet valós történelmi hátteréről, a múlttal való szembenézés nehézségeiről, a történelmi felelősség kérdéséről, a családi emlékezet és a privát történelemhamisítás pszichológiájáról.

A kő történetének középpontjában egy drezdai ház áll, amely az évtizedek alatt többször is gazdát cserélt, és így családról családra, generációról generációra hagyományozódtak a kertben és a falakban eltemetett történetek. 1935-ben a ház eredeti tulajdonosa, a zsidó származású Schwarzmann házaspár kénytelen megválni otthonától. Nyugatra szeretnének költözni, ezért el akarják adni a házat ismerőseiknek, akik kezdetben nagyon készségesnek tűnnek. Az adás-vétel azonban nem éppen úgy alakul, ahogy azt Schwarzmannék eltervezték, de hogy pontosan mi is történt azon a napon abban a házban, arra csak évtizedekkel később derül fény, amikor egy újabb tulajdonosváltás felkavarja az emlékeket, és felszínre törnek a régen eltemetett családi titkok. Megelevenedik a múlt, a szemünk előtt játszódnak le sorsfordító jelenetek, régóta dédelgetett családi legendák foszlanak semmivé, és fájdalmas hazugságok lepleződnek le...

Színlap és jegyek: http://vigszinhaz.hu/A_ko