English

Classperimental – workshop fiatal rendezőknek a Vígszínházban
2018. 08. 30.

Felhívás

Magyarország legnagyobb prózai színháza, a Vígszínház nemzetközi szakmai programot hirdet fiatal rendezők számára.

A 2018. szeptember 20. és október 1. között megrendezésre kerülő workshop alatt a sikeres pályázók Európában egyedülálló módon ismerhetik meg a nagyszínpadi munkafolyamat sajátosságait. A program szakmai vezetője Eszenyi Enikő, a színház igazgatónője, nemzetközileg elismert rendező.

A ’Classperimental’ rendkívüli lehetőséget nyújt a fiatal rendezőgenerációnak arra, hogy színházi szakemberek közreműködésével, közvetlenül az alkotóktól nyerjenek betekintést a nagyszínpadi munkába. A rendhagyó képzés közben a résztvevők megismerik azt a szerteágazó és összehangolt munkát, amely egy nagyszínpadi produkció létrejöttéhez szükséges. A készülő bemutatók rendelkezőpróbái és a tárbejárások során az alkotók szakmai előadásokat tartanak, bevezetve a résztvevőket mind a tervezési, mind a megvalósítási folyamatokba.
A workshop végére a fiatal alkotók megtanulják, hogy egy ekkora mérettel rendelkező színpadi tér speciális adottságai miként befolyásolják, alakítják és inspirálják egy rendező munkáját.
A program célja, hogy a fiatal rendezők értékes gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a színház művészeti és műszaki egységeinek megismerése során. Elsajátítják, hogy a szcenika, a fény-hang- és videotechnika, illetve a kreatív alkotói folyamatok összehangolásával hogyan tud egy nagyszínpadi rendező a színészeket megfelelő módon instruálva magas színvonalon, modern, újító, akár kísérletező szellemben alkotni.

A Vígszínház a pályázatokat a classperimental@vigszinhaz.hu címre várja. A pályázatnak tartalmaznia kell:
- egy rövid bemutatkozó videót vagy levelet (maximum 2 perc, vimeo vagy youtube link, illetve maximum 300 szó)
- egy szakmai önéletrajzot
- egy rövid motivációs levelet
- referenciát a korábbi színházi munkákról (fotó, videó, weboldal)

Korhatár: 35 év.
Jelentkezési határidő: 2018.szeptember 10.

A workshop munkanyelve az angol.

A sikeres pályázók szállását a program idejére a Vígszínház biztosítja, nekik csak az útiköltséget kell fedezni.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén az alábbi elérhetőségeken tudunk tájékoztatást nyújtani:
Kopek Janka
Telefon: +36 30 1734 515
Email: kopek.janka@vigszinhaz.hu

A Vígszínház műszaki paraméterei

A Vígszínház műszaki paraméterei

http://www.vigszinhaz.hu/Eszenyi_Eniko

http://www.vigszinhaz.hu/Eszenyi_Eniko

Repertoár

Repertoár

Még ajánljuk

Kapcsolat

Vígszínház - jegypénztár:
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitva tartás: 11.00-19.00
Ünnepi nytva tartás:
Dec. 24-én és jan. 1-jén zárva, többi napon normál nyitva tartás szerint.

Vígszínház előcsarnok
Jegyvásárlás az előadások ideje alatt a földszinti előcsarnokban kialakított jegyárusító helyen.

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitva tartás: 13.00-19.00
Ünnepi nytva tartás:
Dec. 24-én és jan. 1-jén zárva, többi napon normál nyitva tartás szerint.

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20
Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 10.00-18.00; péntek: 10.00-17.00
Ünnepi nyitva tartás:
Dec. 24-26. között zárva
Dec. 27-én 10.00-18.00
Dec. 28-án és 29-én 10.00-17.00
Dec. 30-án, 31-én és jan. 1-jén zárva 

Allee Bevásárlóközpont - 2. emelet
1117 Október huszonharmadika utca 8-10.
Tel: 06-30-519-3619
Nyitva tartás: hétfőn zárva, keddtől péntekig 11 és 19 óra, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között.
Ünnepi nyitva tartás:
Dec. 24-26. között zárva
Dec. 27-én 11.00-19.00
Dec. 28-án és 29-én 11.00-19.00
Dec. 30-án 10.00-18.00
Dec. 31-én és jan. 1-jén zárva

A Vígszínház Szervezési Irodája az adventi hétvégéken, szombaton és vasárnap 10 és 17 óra között, az Allee Bevásárlóközpont második emeletén található jegyárusító pult 10 és 18 óra között is nyitva tart.

Színházjeggyel, bérlettel kapcsolatos információért hívja a színház ingyenes zöld számát: 06 80 204 443