English

Elkezdődtek a Máglya próbái Drezdában
2017. 03. 19.

Armin Petras Magyarországon kezdte a munkát, ennek az egyik első állomása a vígszínházi workshop volt, ahol Petras a Vígszínház művészeivel együtt elemezte a szöveg rétegeit, helyzetgyakorlatokon keresztül dolgoztak fel a különböző szituációkat, és arra is lehetősége lvolt, hogy kialakítsa a jövendő előadás körvonalait.

Armin Petras rendező, drámaíró, Németország egyik legizgalmasabb és legkiemelkedőbb színházi alakja, 2013 óta a Schauspiel Stuttgart intendánsa. Berlinben végzett színházi rendezőként, 1987-ben egyik alapító tagja volt a független Medea Ost színházi társulatnak. Számos német színházban dolgozott rendezőként és íróként,  a München Kammerspiele, a Schauspiel Leipzig, a Volkshbühne és a hamburgi Thalia Színház több tucatnyi előadásának létrejöttében működött közre. Nem csak saját nevén és Fritz Kater álnéven rengeteg saját művet és adaptációt jegyez. 2003-ban és 2004-ben is megkapta a Mülheim Dramatist díjat, 2005-ben a Leipzig Színház díját vehette át, 2005-ben Lessing díjas, 2007-ben Friedrich Luft díjas lett, 2008-ban pedig az Else-Lasker-Schüler-Dramatikerpreis díjjal jutalmazták.

A tizenhárom éves Emma egyszerre vesztette el szüleit és otthonát, váratlanul felbukkanó nagyanyja veszi magához. Boszorkányos öreganyjától tanulja meg a mindennapok szertartásait és mágiáit. De Emma még többre képes, el tudja feledni a történelmi múltat és nemet tud mondani a múltban elkövetett bűnökre. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze a regényben érzéki és érzékeny szöveggé. Dragomán György Máglya című könyve fontos és elgondolkodtató kérdéseket feszeget. Mihez kezdünk, amikor egy ország felszabadul? Megkönnyebbülünk vagy kísértelni fog minket a múlt?

Dragomán György Marosvásárhelyen született, családjával 1988-ban települt át Magyarországra. Az ELTE bölcsészkarán végezte tanulmányait angol-filozófia szakon 1992–1998 között, az Eötvös József Collegium és a Láthatatlan Collegium diákja volt. Diplomát angol szakon szerzett, majd három éves PhD képzésen folytatta tanulmányait, mialatt A pusztítás könyve című regényét írta. Ezt követte A fehér király, melyet több mint harminc nyelvre fordítottak világszerte. Számos díjat nyert már el, többek között Bródy Sándor díjat kapott 2003-ban, 2006-ban Artisjus-díjas lett, 2007-ben József Attila-díjjal tűntették ki.