English

Földrengés Londonban a Föld napján
2018. 04. 06.

Földrengés Londonban a Föld napján

Április 22-én a Vígszínház ismét az Eszenyi Enikő által rendezett Földrengés Londonban című előadással ünnepli a Föld napját.

1970 tavaszán Danis Heyes, amerikai diák kezdeményezésének hatására összesen 25 millió ember emelte fel a hangját a környezetvédelem fontossága mellett. A Föld napja azonban csak pár évvel később, 1990-ben vált világszintű mozgalommá, melyhez Magyarország elsők közt csatlakozott.

A Vígszínház társulata nem csupán ezen a napon, hanem az év minden napján tesz a környezetvédelemért. Irodáinkban újrahasznosított papírral dolgozunk és 2013-ban, az Új Széchenyi Terv keretén belül napelemes rendszert telepítettünk az épületünk tetejére.

A Földrengés Londonban három nővér története. Robert Crannocknak, az ismert klímakutatónak három lánya van: Sarah, Freya és Jasmine – egy híres politikus, egy tanárnő, aki gyermeket vár és egy lázadó egyetemista. 


Az előadás hihetetlen izgalmasan, fordulatokban gazdagon mutatja be néhány ember sorsát, miközben sok humorral és zenével mesél az élet nagy kérdéseiről. Az előadásban elhangzanak olyan ismert slágerek is, mint Pharrell Williams Freedom című száma, vagy a Goldfrapp-tól a Happiness és Kriss Kross-tól a Jump.

Eszenyi Enikő új nagyszínpadi rendezése látványos és formabontó megoldásokkal varázsolja el a nézőket, akik egy igazi 21. századi történetet láthatnak 21. századi nyelven elmesélve.