English

Orosz Ákos nyerte a Kaszás Attila-díjat
2019. 08. 30.

Az Országos Színházi Évadnyitó keretében immár tizenkettedik alkalommal adták át díjat. Mintegy 32 társulat tagjai választották ki szavazataikkal a három idei jelöltet, akik közül a közönség voksai alapján kerül ki a győztes. A Kaszás Attila-díjat 2019-ben a Vígszínház társulatának tagja, Orosz Ákos nyerte. A 2008-ban alapított díjjal a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul az alapítók.

Kaszás Attila1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja.Olyan emlékezetes alakítások fűződnek vígszínházi éveihez, mint többek között Dorozsmai Pista a Csókos asszonyban, a fiatal testvér, Happy Az ügynök halálában. Presser Gábor és Sztevanovity Dusán neki írta Rádiós szerepét A padlásban, a Fényév távolság című dal örökre összefűződött a nevével. Korszakos jelentőségű alakítást nyújtott mint Jimmy a Dühöngő ifjúságban, emblematikus Shakespeare-szerepe volt a Macbeth. Bertolt Brecht Baaljában a címszerepet játszotta megrendítően, Mágnás Miskaként ízes humorát is megmutatta ének- és tánctudása mellett.

Oroszt Ákos a díjátadón elmondta, hogy büszkeséggel tölti el, hogy átvehette a díjat, mert ez azt jelenti számára, hogy méltó Kaszás Attila emberi és szakmai örökségét képviselni.

Orosz Ákost legközelebb Spiró György: Honderű című komédiájában láthatja a közönség.