English

Sakk musical a Vígben
2018. 04. 20.

SAKK musical előadások a Vígszínházban:

2018. május 29. 19:00 - Jegyvásárlás

2018. május 30. 19:00 - Jegyvásárlás

Miközben a világ a Mamma Mia! című zenés darab kapcsán élteti az ABBA két zenei kulcsfiguráját, addig a musical hagyományait előnyben részesítők a 25 éve született SAKK-ért (CHESS) hálásak Benny-nek és Björn-nek.

A lovaggá ütött, Grammy-díjas szövegíró, Tim Rice egy 1979-es amerikai–szovjet sakk világbajnokságot álmodott meg, ahol a táblás játék mögött hatalmi versengés és érzelmi viharok dúlnak.

A történet röviden: az öntelt jenki figyelmen kívül hagyja szaktanácsadónője intelmét, ám a kettejük sikeres (munka) kapcsolatának megingását a vörös színekben induló sportoló támogatója igyekszik országa és versenyzője javára fordítani. A helyzet nem könnyű: Florance zsigerből utálja az oroszul társalgókat, lévén magyar édesapját ’56-ban a szovjetek tüntették el, Anatolij pedig nem csak házasember, de két kisgyermek édesapja is.

A nagy csata – pályán kívül és belül egyaránt – mindkét fél számára tanulsággal szolgál, nem véletlen, hogy az egy évvel későbbi thaiföldi megmérettetésen is jelen vannak. Igaz, csak egyikük játszik a sarló és kalapács birodalmának sakkgépe ellen, de a manipulációk és a háttérben meghúzódó ajánlatok, zsarolások és egyezségek még durvábbak, mint korábban…

A zene, melynek egyik legismertebb tétele a One Night In Bangkok számos feldolgozást megért már, pedig nem ez az egyetlen telitalálatos dallam, mely a musical szabályai szerint többször is felcsendül a mű során. Azonnal fülbemászó a The Arbiter, a The Story Of Chess és a Nobody’s Side, keletiesen energikus a The Soviet Machine és stílusosan emelkedett hangvételű az Anthem. Lírai dalokból a két női főszereplő egy-egy szólódala, a Heaven Help My Heart és a Someone Else’s Story emlékezetesek, a legnagyobb bravúr mégis a Quartet (A Model Of Decorum and Tranquility). Utóbbiban ugyanis négyen négyfélét énekelnek - teljes összhangban!

 

KÖZREMŰKÖDIK A JAZZ AND MORE KÓRUS ÉS A PS PRODUKCIÓ ZENEKARA

Zeneszerzők:      BENNY ANDERSSON, BJÖRN ULVAEUS

Szövegíró:          TIM RICE

Rendező:           CORNELIUS BALTUS

Producer:           SIMON EDIT

Koreográfus:       KAREN BRUCE

Látványtervező:   ERKEL LÁSZLÓ KENTAUR

Magyar szöveg:  ROMHÁNYI ÁGNES

Dramaturg:         RIGÓ BÉLA

Világítástervező: CHRISTOPHER HIRST

Karmester:         BALASSA KRISZTIÁN

Kórusvezető:      LOVAS KRISZTINA

Tánckarvezető:   LOPUSNY ANNA

Rendezőasszisztens:HAJÓS ESZTER

Produkciós vezető:KÉKESI MIKLÓS

Művészeti vezető:PÓKA BALÁZS