Aktuális

Gyermeknap a Vígben és a Pestiben
Gyermeknap a Vígben és a Pestiben
A Vígszínház társulata a gyermeknapról sem feledkezett meg, május 29-én, vasárnap a legkisebbeknek kedveskedtünk.
SZÉP kártya
SZÉP kártya
A SZÉP kártyára 2014-ben feltöltött összegeket már csak május 31-ig használhatja fel. Váltsa meg bérletét már most következő évadunkra! Ajándékozzon színházi élményt a 2016/17-es évadra!
Elhunyt Rajhona Ádám
Elhunyt Rajhona Ádám
A Vígszínház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy 72 éves korában, méltósággal viselt, hosszantartó súlyos betegség után elhunyt Rajhona Ádám, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Vígszínház társulatának tagja.
Gyermeknap a Vígben
Gyermeknap a Vígben
Szeretnél egy közös fotót Rádióssal és Sünivel, vagy éppen kezet, azaz mancsot fognál Sír Kánnal? A Vígszínház társulata a gyermeknapról sem feledkezik meg, május 29-én, vasárnap a legkisebbeknek szeretnénk kedveskedni.
Várkonyi Zoltán-emlékdíj
Várkonyi Zoltán-emlékdíj
Eszenyi Enikő átadta a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat a péntek esti Földrengés Londonban című előadásunk előtt a Vígszínházban. Az idei díjazott, Páhány Dóra 12 éve dolgozik a Vígben, öltöztetőként került a csapatba, később a színház titkárságának oszlopos tagja lett, akire kollégái bármikor számíthatnak.
Eszenyi Enikő az UTE milánói konferenciáján
Eszenyi Enikő az UTE milánói konferenciáján
Az UTE, azaz az Európai Színházak Uniója május 20-án tartotta legutóbbi konferenciáját Milánóban, melyet az EU Kreatív Európa programja is támogatott. A meghívott előadók, köztük a Vígszínház igazgatónője, Eszenyi Enikő, az európai és a Földközi-tenger térségében lévő színházak struktúráját vizsgálták előadásaikban.
Michal Dočekal Budapesten
Michal Dočekal Budapesten
Budapestre látogatott Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatója és az UTE, vagyis az Európai Színházak Uniójának elnöke.
Robert Wilson üzenete a 120 éves Vígnek
Robert Wilson üzenete a 120 éves Vígnek
A világhírű amerikai rendező, Robert Wilson különleges performansszal köszöntötte a 120 éves Vígszínházat!
A 2016/2017-es évad - letölthető évadfüzet!
A 2016/2017-es évad - letölthető évadfüzet!
Bemutatók a 2016/2017-es évadban.
120 éves a Vígszínház! Nézze online!
120 éves a Vígszínház! Nézze online!
Rendkívüli érdeklődés övezi a Vígszínház 120 éves születésnapját! A színháztörténeti pillanatokról nem marad le senki, mert web- és Facebook-oldalunkon élőben követheti az eseményeket. Aki szeretne eljönni, de nem fér be a Vígszínházba, az az épület előtt hatalmas kivetítőn nézheti az előadást. Ne feledje, ha bérletet, vagy jegyet vásárol, meghívjuk egy újabb előadásra!
Elkezdődött a Don Juan próbafolyamata
Elkezdődött a Don Juan próbafolyamata
Molière klasszikus remekművét Kovács D. Dániel rendezésében a következő évadban mutatjuk be a Pesti Színházban.
Születésnapi meglepetés
Születésnapi meglepetés
Ünnepelje velünk a Vígszínház 120. születésnapját! Ha május 1-jén bérletet vagy jegyet vásárol, partnerével együtt vendégünk egy újabb színházi élményre.
A Kvartett Kolozsváron
A Kvartett Kolozsváron
Április 25-én nagy sikerrel játszottuk a Kvartettet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Spiró György komédiáját legközelebb május 6-án láthatják a Pesti Színházban.
Rangos díjjal tüntették ki Bodó Viktort
Rangos díjjal tüntették ki Bodó Viktort
A romániai Craiovában, a XV. Premio Europa keretében vehette át Bodó Viktor a XIII. Europe Prize Theatrical Realities kitüntetését április 25-én.
Anyák napi meglepetés
Anyák napi meglepetés
Lepje meg édesanyját Anyák napjára egy színházjeggyel és Ön a mi vendégünk!
Shakespeare 400
Shakespeare 400
Négyszáz éve, 1616. április 23-án halt meg William Shakespeare, az egyetemes drámairodalom egyik legnagyobb mestere.
A Föld napja – a Vígben nem csak évi egyszer
A Föld napja – a Vígben nem csak évi egyszer
Májusban és júniusban is több alkalommal látható a Vígszínház új bemutatója, a Földrengés Londonban Eszenyi Enikő rendezésében.
A Vígszínházban a legbefolyásosabb magyar nők
A Vígszínházban a legbefolyásosabb magyar nők
A tekintélyes Forbes Magazin idén is összeállította az 50 legbefolyásosabb magyar nő listáját az üzlet, a közélet, a média és kultúra kategóriában. A magazin listáján szereplő hölgyeket az április 21-i Földrengés Londonban című előadásunkon a kultúra kategória listavezetője, Eszenyi Enikő látta vendégül.
A szökés - bemutató a Házi Színpadon
A szökés - bemutató a Házi Színpadon
A Gérecz Attila művei alapján készült monodrámát legközelebb április 22-én láthatják a Házi Színpadon Orosz Ákos előadásában.
Hamlet a Vígben
Hamlet a Vígben
Április 25-én láthatják a Vígszínházban a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadását László Zsolttal a főszerepben.