English

Színházi nevelési foglalkozások

A Vígszínház fontos feladatának tekinti, hogy nyitottá tegye a fiatalokat a színház élményére, illetve segítséget adjon nekik a színházi élmény feldolgozásához. Szeretnénk kreativitásukat és játékkedvüket előcsalva önálló gondolkodásra ösztönözni őket, illetve segítséget nyújtani nekik abban, hogy játékos feladatokon keresztül felfedezhessék, egy-egy előadás miként érinti saját világukat, mindennapi problémáikat.

Előadásaink előtt ráhangoló, utána feldolgozó színházi nevelési foglalkozásokat tartunk.

A kreatív színházi foglalkozás alkalmával a diákok drámajátékokon keresztül ismerhetik meg a színházat, a színházi szakmákat, az alkotói folyamat állomásait, egy-egy előadás létrejöttének szakaszait.  Ez a foglalkozás nem kapcsolódik konkrét előadáshoz, bármelyik előadás megtekintése előtt, illetve előadásnézéstől függetlenül is van rá lehetőség.

A tematikusan kapcsolódó foglalkozás mindig egy előadáshoz kötődnek. Ezen a programon a diákokkal közösen beszélgetünk az adott darab kapcsán felmerülő fontosabb problémákról, kérdésekről. Olyan közös játékot ajánlunk, amely az előadáshoz kapcsolódik, ám tágabb asszociációs lehetőségeket is kínál.  A fiatalok kreativitásra ösztönző feladatokon keresztül gondolkodhatnak arról, hogy egy-egy előadás, vagy téma miként érinti saját életüket. 

  • a színházi nevelési foglalkozás másfél órás
  • egy foglalkozáson egy osztály vagy egy összeszokott csoport vehet részt (15-30 fő)
  • a színházi nevelési foglalkozások ingyenesek
  • a kreatív színházi foglalkozás előadásoktól függetlenül is igényelhető, ez esetben a program ára 1000ft/fő

Tematikusan kapcsolódó foglalkozásokat a 2019-20-es évadban a következő előadásokhoz tartunk:

II. Richárd

Folytatódik a Vígszínház Shakespeare-sorozata. II. Richárd a fiatal uralkodó sorsa egyben a hatalomért folyó harc története. Intrika, árulás, jogtiprás, megalkuvás. A mű kiemelkedik a királydrámák közül költői szépségével, ma is élő és fölismerhető szereplőivel. Az előadást a nemzetközi hírű kolozsvári alkotó, Tompa Gábor rendezi.

II. Richárd

A diktátor

Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében hol kíméletlenül szarkasztikus, hol a bohóctréfa eszközeivel oldja fel sok millió ember szorongását. A színész felejthetetlen bajusza, legendás cipője, keménykalapja, mozdulatai mindenki emlékezetébe beleégtek.

A diktátor

A doktor úr

Molnár Ferenc először A doktor úrral mutatkozott be, és elsöprő sikert aratott a Vígszínházban. Azóta Molnár és színházunk sorsa összefonódott, és mindmáig elválaszthatatlan. Írói világa, briliáns mondatai, sajátos humora utánozhatatlan karakterei, a nagyratörő ügyvéd és a megnyerő szélhámos képtelen helyzetei azonnal elnyerik a nézők tetszését.

A doktor úr

A Pál utcai fiúk

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása, felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők. Mindnyájan emlékezünk az einstandolásra, amikor a vörösinges Pásztorok elrabolják Nemecsek kedvenc üveggolyóit, emlékezünk a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és Nemecsekre, aki feláldozta magát a grundért és a társaiért. Költészettel és emlékekkel teli hívószavak ezek, amelyeket minden generáció újra-és újra felfedez magának.

A Pál utcai fiúk

Anna Karenina

Anna Karenina elbűvölő és magával ragadó nő, megbecsült férje oldalán él, és imádattal szereti kisfiát. Harmonikusnak látszó házasságát váratlanul felborítja találkozása egy ifjú katonatiszttel, végzetes szerelem szövődik közöttük. Annának választania kell...

Anna Karenina

Bíborsziget

Mihail Bulgakov Bíborsziget című darabjában a jövőjéért küzdő színházi társulat a Jules Verne álnéven publikáló, fiatal drámaíró Bíborsziget című darabjára vár. A mindenható főcenzor egy nap múlva nyaralni megy, és ha előtte nem engedélyezi az előadást, a színház csődbe mehet. A szerző megérkezik opusával, amely egy lakatlan szigeten játszódik, tele tömegjelenetekkel, de idő már csak a főpróbára marad. A finálé előtt betoppan a cenzor, hogy meghozza döntését.

Bíborsziget

Bűn és bűnhődés

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij világhírű krimije egy brutális gyilkosság és az azt követő nyomozás története. Egy lélek vergődése a bűn és a büntetés útvesztőjében: Raszkolnyikov, a Moszkvában tanuló fiatal egyetemista megpróbálja elhitetni magával, hogy joga volt kioltani egy ember életét.

Bűn és bűnhődés

Háború és béke

A Háború és békét Lev Tolsztoj fő művének tekintette, melyet már a korabeli közönség is rajongással fogadott. A regényt övező csodálat a mai napig töretlen. Tolsztoj a szereplőinek sorsát végigkísérve szenvedélyes szerelmeken, tragédiákon, születéseken és halálokon át mutatja fel Kelet és Nyugat, Európa és Oroszország máig változó kapcsolatát.

Háború és béke

Hamlet

A trónörökös Hamlet apja, a volt király temetésére érkezik haza. Édesanyját friss feleségként, a királlyá előlépett nagybátyja oldalán találja. A gyászból nász lett. Hamlet nem találja a helyét, kérdések, kételyek kínozzák. Kutatni kezd.

Hamlet

John Gabriel Borkman

Budapesten 1896-ban a Vígszínház megnyitja kapuit. Ugyanebben az évben Norvégiában Henrik Ibsen megírja kíméletlen színdarabját, a John Gabriel Borkmant. A korrupt, önző bankár számára a pénz a mindent mozgató természeti erő. Bukása után azonban az áldozat szerepében tetszeleg, gátlástalanul átgázol feleségén, volt szerelmén, barátján. Elvesztett hitelét, megtépázott hírnevét próbálja visszaállítani. 

John Gabriel Borkman

Kinek az ég alatt már senkije sincsen

A korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű, Arany János élettörténetén keresztül próbálja közelebb hozni hozzánk a kor nagyjainak szellemiségét. A reformkori emberi kapcsolatok bemutatásával, a március 15-i eseményekhez fűződő hitek megidézésével az előadás választ keres arra, hogy mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához.

Kinek az ég alatt már senkije sincsen

Liliom

Molnár Ferenc remekműve, a Liliom 110 éve hódítja meg a világ színpadait. Julika és Liliom szerelmének legendája megihlette a világ nagy művészeit. Orson Welles rádiójátékot, Fritz Lang filmet rendezett, Ingrid Bergman pedig eljátszotta Julikát. A Vígszínházban Csortos Gyula és Varsányi Irén vitték sikerre Molnár életművének egyik legkülönlegesebb alkotását. Legutóbb feledhetetlen Liliom volt Kaszás Attila és Julikája, Eszenyi Enikő.

Liliom

Lóvátett lovagok

Navarra királya és kísérete megfogadják, hogy életüket három évig a tanulásnak szentelik, és minden földi élvezetet, szerelmet megvonnak maguktól. Naná, hogy még aznap a városba érkezik a francia királylány és három udvarhölgye. Naná, hogy rögtön felborítják a jól kieszelt tervet.

Lóvátett lovagok

Mondjad, Atikám! - Házi Színpad

„József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte” – írja róla naplójában Márai Sándor. Ebből a mélységből merít Vecsei H. Miklós önálló estje, innen próbálja megmutatni a költő életútját, szerelmeit és versrészleteit – nem messze a rakodópart alsó kövétől.

Mondjad, Atikám! - Házi Színpad

A nagy Gatsby

A kultikus, világhírű regény titokzatos szereplői a híres filmváltozatok után most a Víg színpadán is életre kelnek. Gatsby, a titokzatos múltú aranyifjú fényűző világot teremt maga körül, hogy visszaszerezze élete nagy szerelmét, Daisy-t. A színpadi változat zenéjét Kovács Adrián komponálta, szövegkönyvét és dalszövegeit Vecsei H. Miklós, a színpadi adaptációt ifj. Vidnyánszky Attila írta, aki egyben az előadás rendezője.

A nagy Gatsby

Toldi

Toldi Miklós a hősiesség és a bátorság, a kitartás és a hűség, a becsület és az emberség példaképe. Arany János elbeszélő költeménye, a magyar irodalom klasszikus remekműve 1846-ban született a Kisfaludy Társaság pályázati felhívására. Toldi Nagy Lajos király nagy erejű vitéze volt, kinek emlékét sok legenda őrizte.

Toldi

Még ajánljuk

Kapcsolat

Vígszínház - jegypénztár
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitvatartás: 10.00 - 19.30

Vígszínház előcsarnok
Jegyvásárlás az előadások ideje alatt a földszinti előcsarnokban kialakított jegyárusító helyen.

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitvatartás: 11.00 - 14.00, 14.30 - 21.00

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20
Nyitvatartás: hétfő - péntek: 10.00 - 18.00

Allee Bevásárlóközpont - 2. emelet
1117 Október huszonharmadika utca 8-10.
Tel: 06-30-519-3619
Nyitvatartás: kedd - péntek: 12.00 - 20.00, szombat - vasárnap: 10.00 - 18.00

Színházjeggyel, bérlettel kapcsolatos információért hívja a színház ingyenes zöld számát: 06 80 204 443
Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a Szervezési Iroda felújításának ideje alatt ingyenes zöld számunk nem elérhető. Megértésüket köszönjük!