English

Ami most feladat Valló Péternél, amiatt szeret egy színész színész lenni – interjú Vecsei H. Miklóssal
2018. 12. 11.

2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, diplomája megszerzése után azonnal a Vígszínház társulatába szerződött. 2016-ban Junior Prima Díjat kapott. Mondjad, Atikám! című monodrámájában József Attilát játssza, ő Miskin herceg A félkegyelműben és Nemecsek A Pál utcai fiúkban. Most Ibsen John Gabriel Borkman című drámáját próbálja a Pesti Színházban, amelynek december 14-én lesz a bemutatója.

 A John Gabriel Borkmant próbálod most éppen a Pesti Színházban. Mesélj egy kicsit a szerepedről!

Erhart Borkmant játszom, Gunhild és John Gabriel fiát. Ők egy ötvenes éveikben járó házaspár, akik együtt is és külön-külön is elrontották az életüket. Az ő gyerekük Erhart, aki el akar tőlük szakadni, újra akarja kezdeni az életét. Ám a szülőknek, akik elvesztették a Borkman név becsületét, az az álmuk, hogy majd ő helyrehoz mindent, majd ő visszaszerzi a becsületüket. Ennek a fiúnak szinte nincs is saját személyisége, a szülei nem engedték, hogy a maga módján fejlődjön, hiszen folyamatosan azt sulykolták belé, hogy helyre kell hoznia a múltat. Azt a múltat, amihez egyébként neki semmi köze. Beleszeret egy nála 10 évvel idősebb nőbe, aki kijózanítja, és kiutat mutat neki ebből a helyzetből.  

Egy olyan napon játszódik a cselekmény, amikor ráeszmél, hogy igenis van esélye új életet kezdeni. Van egy megdöbbentő mondata: „Fiatal vagyok, és ezt az érzést ezelőtt még soha nem éreztem”. Furcsa, hogy ezt mondja egy nagyjából 22 éves fiú, hogy ma jött rá először, hogy fiatal. Azt gondolom, hogy sok ilyen van a valóságban is, és ha igazan játsszuk, akkor sok fiatal ismerhet majd magára Erhart helyzetében. Remélem, meg tudom majd úgy fogalmazni, hogy ez érezhetően fontos és személyes legyen.

Min múlik, hogy ez sikerül-e?

Hogy az egybemenésekkor összeér-e a lelkünk magunkkal és a kollégákkal. Ha szabad így fogalmaznom, ez egy lélektani dráma, tehát az, hogy még részpróbázunk, az nem engedi tisztán látni, hogy hogyan fog ránk hatni az anyag. Az ember néha elkapja a fonalat, de legtöbbször inkább alulról súrolja még a szintet. Minden pillanatát éreznünk kell a darabnak, és uralnunk kell magunkban azokat a hosszabb részeket is, amikor az embernek esetleg nincs szövege. Ha jól játszunk, ilyenkor egy véletlen összenézés is úgy tud hatni, hogy belerázkódik az ember, hogy de jó ezt játszani.

Komor, nehéz darabról van szó.

Igen, érezhetően skandináv mű. Szeretem Ibsent. Először mindig azt hiszem, hogy nem szeretem, aztán megismerem és megszeretem. Nem adja könnyen magát, de majdnem minden nap úgy megyek haza a próbáról, hogy megint egy új réteget sikerült találnunk benne. Ezt a darabot eddig nem ismertem, de nagyon örülök, hogy most találkozhatok vele. Egyetemen játszottam utoljára Ibsen drámában, és most nagyon boldog vagyok, hogy épp egyetemi mestereimmel és egy nagyon komoly színészgárdával játszhatok együtt.

Valló Péterrel először dolgozol együtt, ugye?

Dolgoztam vele már a Radnótiban, de akkor írtam. Ott mutattuk be az Iván, a rettenet című darabunkat ifj. Vidnyánszky Attilával. Péter volt a mentorunk, ott volt mellettünk végig, többször olvasta a szöveget, ajánlatokat adott, javasolt filmeket, amiket nézzünk meg. Így tehát már ismertük egymást, de színészként most dolgozom vele először.

Nagyon tetszik a munkamódszere, ha én egyszer rendeznék, akkor igyekeznék nagyon hasonlóképpen csinálni, mint ahogyan ő dolgozik. Nagyon tetszik benne, és ezt pozitívan értem, hogy nem csinálja meg a színész helyett a feladatot. Vannak olyan rendezők, akik azt érzik, hogy a színész nem tudja kellően odatenni magát, ezért kitalálnak neki valamit, amivel a színész hatásos lesz. Péter ezzel ellentétben a darabot csinálja meg. Innentől kezdve a színész feladata, hogy beletegye a saját részét. Persze minden segítséget megad, de hatásában csak a színészre támaszkodik, ami azt jelenti, hogy bízik abban, hogy a színész lelke elviszi a darabot. Szerintem ez nagyon szép gondolat és remélem felnövünk hozzá.  

Számotokra ez sokkal nehezebb is, nem? Nagyobb teher.

Igen, de jó érzés, mert bíznak az emberben színészileg. Persze, nehéz, de ezért csináljuk. Ami most a feladat Péternél, amiatt szeret egy színész színész lenni. Szerintem.

Mondtad, hogy ha rendeznél, lesz ilyen a közeljövőben?

Nekem abszolút nem válik el se a rendezés, se az írás se a színészet. Mindig a témák érdekelnek és a hatás, mindig azt figyelem, hogy én az adott témához melyik részről tudok a leginkább kapcsolódni. Most színészileg és íróként érzem magamban a legtöbb energiát, hogy hatni tudjak, de hogyha lesz egy olyan alkalom, amikor pontos vízióm van valamivel kapcsolatban, akkor biztos rendezni is fogok. Sok ötletem van.

Szeretem a Vígszínházban azt, hogy nem csak individuum tehetségek vannak, hanem jól össze is kapcsolódnak a dolgok. Ezért nekem például, ha Attilával dolgozom, nem csak azt kell figyelnem, hogy én mit akarok írni, hanem azt is, hogy ő mit tudna jól megrendezni. Mi az az anyag, amivel ketten kiegészítjük egymást, hogy ne önálló törekvések legyenek. A rendezés gondolatával azért sem kacérkodom most, mert ha rendeznék, az nekem biztos jó érzés lenne, és mindent beleadnék, de nagyobb hatást tudunk elérni, ha együtt dolgozunk.

Évad elején párhuzamosan próbáltak két darabot is, aminek te írtad a szövegkönyveit. Hogy működött ez? Párhuzamosan is írtad?

Évad vége felé kért fel Enikő (Eszenyi Enikő – a szerk.) is és Gézabá (Hegedűs D. Géza – a szerk.) is. A diktátort már áprilisban elkezdtük írni Vörös Róbert dramaturggal, a Szegedi Szabadtéri Rómeó és Júliájának olvasópróbájára készen lettünk vele nagyjából, volt egy erős vázlat. Szegeden pedig beszélgettünk Gézával a Bíborszigetről, azt pedig augusztusban írtam. Bulgakovból nagyon fel voltam készülve, mert azt már egyszer csináltam. Más átiratoknál minden forrást, az írók összes könyvét elolvasom általában, tehát több ezer oldalt. Ezt már két éve megcsináltam a Radnótiban. Sok jegyzetem volt, és nagyon szerettem azt az irányt, amifelé Gézabá terelte a szövegkönyvet, ezért nagyon gyorsan tudtunk vele haladni. Egymás után volt a két olvasópróba is, nem sokat változott utána egyik darab sem. Mindkettőből húzogattunk inkább csak, ahogy az lenni szokott.

Milyen feladataid lesznek még az évadban?

Színészileg nem lesz több itt a Vígszínházban. Van egy-két felkérésem, hívtak a TRIP hajóra egy darabba, pont Gézabával együtt. Most Pilinszky Jánossal foglalkozom. 2021-ben lenne 100 éves, oda van egy jó ötletem, hogy hogy lehetne színpadra vinni.

Önálló estként?

Igen. Vele szívesen foglalkozom. Az utóbbi időben rengeteget dolgoztam, és szeretem is ezt, abszolút szenvedélyem és hivatásom a színház, de azt érzem, hogy a hitemmel nem törődtem eleget. Pilinszky egy olyan anyag lenne, ahol a hitemmel legalább annyit foglalkozom, mint a lényének a színháziasításával. Ez most nagyon érdekel. Emellett csinálom a POKET zsebkönyveket, de szerencsére abban most már van annyi segítségem, hogy nem vesz el sok időt a színháztól.

 

John Gabriel Borkman

Budapesten 1896-ban a Vígszínház megnyitja kapuit. Ugyanebben az évben Norvégiában Henrik Ibsen megírja kíméletlen színdarabját, a John Gabriel Borkmant. A korrupt, önző bankár számára a pénz a mindent mozgató természeti erő. Bukása után azonban az áldozat szerepében tetszeleg, gátlástalanul átgázol feleségén, volt szerelmén, barátján. Elvesztett hitelét, megtépázott hírnevét próbálja visszaállítani. 

John Gabriel Borkman