English

Shakespeare Hamletje a Vígben
2017. 04. 29.

122 évad alatt először tűzi műsorára a Vígszínház William Shakespeare legendás művét, a Hamletet. Az előadást ősszel mutatják be Eszenyi Enikő rendezésében, Hamletként a társulathoz szerződő ifj. Vidnyánszky Attila látható majd. Május 1-jén, a VígMajálison fény derül a nagy titokra, Eszenyi Enikő bejelenti a 2017/18-as évad további bemutatóit is. 

„Már túl vagyunk az előadás olvasópróbáján, épp az elemző próbák zajlanak délelőttönként, Antal Csaba nagyon izgalmas díszletet tervezett. Egyszerre nagy felelősség és különleges érzés ennek az előadásnak a rendezése, hiszen ezek között a falak között még nem játszottuk ezt a legendás drámát” – mondja Eszenyi Enikő. „Claudiusként Hegedűs D. Gézát, Gertrudként Börcsök Enikőt, Poloniusként pedig Fesztbaum Bélát láthatják majd. Az előadással ismét gazdagodik a Vígszínház Shakespeare-ciklusa, amelyre nagyon büszke vagyok.”
 
Alig néhány nap, és a VígMajálison kiderül, milyen bemutatókkal készül a Vígszínház. „A következő évadunk, akárcsak Shakespeare legtöbbet idézett drámája, a Hamlet a legcsodálatosabb teremtményről, magáról az emberről, az emberi lélekről szól” – folytatja Eszenyi Enikő. „Mindenkit várunk szeretettel május 1-jén 15 órára a Vígszínházba, ahol fény derül a nagy titokra, a 122. évadunk többi bemutatójára is. Bárki találkozhat a társulat tagjaival, ha ellátogat hozzánk, a tavaly forgatott vígszínházi kisfilmek premiere mellett A Grund - vígszínházi fiúzenekar bemutatkozó koncertjével és számos meglepetéssel készülünk kedves barátainknak.”
 
Nagyon izgalmas program várja azokat, aki ellátogatnak a Vígszínház születésnapjára, melyre a belépés díjtalan. Sőt, a VígMajálison résztvevő nézők 5% kedvezménnyel válthatják meg bérletüket a következő évadra és 10%-os kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a színház előadásaira. Azoknak sem kell elkeseredni, akik nem tudnak május 1-jén Budapestre utazni, a Víg hivatalos Facebook-oldalán 15 órától élőben követhetik majd a társulat különleges műsorát.

Hamlet

A trónörökös Hamlet apja, a volt király temetésére érkezik haza. Édesanyját friss feleségként, a királlyá előlépett nagybátyja oldalán találja. A gyászból nász lett. Hamlet nem találja a helyét, kérdések, kételyek kínozzák. Kutatni kezd.

Hamlet