English

A Jóember és Eszenyi Enikő sikere a POSzT-on!
2013. 06. 15.

A XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó fődíját, a legjobb előadásnak járó elismerést a Vígszínház Jóembert keresünk című előadása nyerte, a legjobb női főszereplő díját pedig Eszenyi Enikő kapta. 

Ráadásul az egyetlen közönségdíj is Eszenyi Enikőé lett a Jóembert keresünk főszerepének megformálásáért.

Az előadást 2012 októberében mutatta be a színház, és Michal Dočekal rendezését az évad során több mint 31000 látták. Eszenyi Enikő mellett a darabban színpadra lép Lengyel Tamás, Fesztbaum Béla, Molnár Áron, Telekes Péter, Mészáros Máté, Lukács Sándor, Kerekes József és Borbiczki Ferenc.

A pécsi színházi találkozó versenyprogramjában már többször szerepelt vígszínházi előadás, de ez a mostani siker kivételesnek számít a színház történetében is.

A nagyszerű rendező, Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatója. Alkotótársai szintén Európa-szerte elismert, kiváló művészek voltak: a cseh Martin Chocholoušek díszlettervező, Kateřina Štefková jelmeztervező, Michal Novinski zeneszerző és Horváth Csaba koreográfus.

A Vígszínház a 2013/2014-es évadban is műsoron tartja nagysikerű előadását.

Jóembert keresünk

Három Isten érkezik egy nagy szegénységben élő városkába, azért, hogy próbára tegyék az emberek jóságát. A próba egyszerű: találniuk kell valakit, aki szállást ad nekik. Az isteneknek azonban csalódniuk kell, mert hosszú útjuk során senki sem akad, aki befogadná a három idegent. Csak egy pénztelen utcalány látja őket szívesen: Sen Te, akit a jótéteményért megajándékoznak, mert abban bíznak, Sen Te példája bebizonyítja majd, hogy jó emberek is élhetnek emberhez méltó életet a Földön. Az ajándék segít Sen Tének talpra állni, de közben az istenek kísérletének alanyává is teszi: kérdés, hogy képes lesz-e jó maradni egy olyan világban, ahol hatalmas a szegénység, és mindenki csak a saját, önző érdekeit tartja szem előtt, vagy tigrissé kell válnia, hogy megvédje magát.

Jóembert keresünk

Még ajánljuk

Kapcsolat

Vígszínház - jegypénztár:
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitás: 2018. augusztus 13-án 11 órakor.

Vígszínház előcsarnok
Jegyvásárlás az előadások ideje alatt a földszinti előcsarnokban kialakított jegyárusító helyen.

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitás: 2018. augusztus 13-án 13 órakor.

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20
Nyári nyitva tartás: 2018. augusztus 10-ig hétfőtől csütörtökig 14 és 18 óra, pénteken 14 és 17 óra között.

Allee Bevásárlóközpont - Kultúra Szigete (földszint)
1117 Október huszonharmadika utca 8-10.
Tel: 06-30-519-3619
Nyitva tartás: hétfőn zárva, keddtől péntekig 11 és 19 óra, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között.



Színházjeggyel, bérlettel kapcsolatos információért hívja a színház ingyenes zöld számát: 06 80 204 443