English

UTE összejövetel Bochumban
2016. 04. 09.

Az Európai Színházak Uniójának, azaz az UTE-nek 2015 júniusa óta a Vígszínház is tagja, így az április 8. és 10. között Bochumban megrendezésre kerülő találkozón és közgyűlésen Eszenyi Enikő igazgató és Kovács D. Dániel rendező képviseli színházunkat. 

Az UTE tagok képviselői és a meghívottak nem csak a közgyűlés napirendi pontjairól döntenek, részt vesznek a Café Europa beszélgetésen és értekezésen, és több előadást is megtekinthetnek. A programsorozatnak helyet adó Schauspielhaus Bochumban láthatják a Joseph Roth regényéből színpadra állított Hiob (Munka) című előadást Lisa Nielebock rendezésében. Szintén a bochumi színházban, a Kammerspiele-n, azaz a Kamaraszínpadon szombat este tartják a Die Schutzbefohlenen / Appendix / Coda / Epilog am Boden (Az esdeklők / Appendix / Coda / Epilóg a padlón) premierjét. Az előadás írója a Nobel-díjas Elfriede Jelinek, a rendező Hermann Schmidt-Rahmer. A vasárnapi közgyűlés után, a hétvége zárásaként két előadás közül választhatnak az érdeklődők. A Schauspielhaus Bochum nagyszínpadán a Stiller című Max Fisch-novellából színpadra alkalmazott darab látható, szerzője Reto Finger, a rendező Eric de Vroedt. A Kamaraszínpadon Anders Lustgarten Lampedusajának országos premierjét tartják, a rendező Olaf Kröck.

Még ajánljuk

Kapcsolat

Vígszínház - jegypénztár:
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitás: 2018. augusztus 13-án 11 órakor.

Vígszínház előcsarnok
Jegyvásárlás az előadások ideje alatt a földszinti előcsarnokban kialakított jegyárusító helyen.

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitás: 2018. augusztus 13-án 13 órakor.

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20
Nyári nyitva tartás: 2018. augusztus 10-ig hétfőtől csütörtökig 14 és 18 óra, pénteken 14 és 17 óra között.

Allee Bevásárlóközpont - Kultúra Szigete (földszint)
1117 Október huszonharmadika utca 8-10.
Tel: 06-30-519-3619
Nyitva tartás: hétfőn zárva, keddtől péntekig 11 és 19 óra, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között.



Színházjeggyel, bérlettel kapcsolatos információért hívja a színház ingyenes zöld számát: 06 80 204 443