English

Mellrák elleni nemzetközi kiállítás a Vígszínházban
2018. 10. 26.

Eszenyi Enikő igazgatónő nyitotta meg a Szigorúan őrzött mellek elnevezésű, a mellrák elleni küzdelem fontosságát középpontba állító kiállítást, melynek október 25-től a Vígszínház ad otthont. A cseh barátaink kezdeményezésére létrejövő, több ország együttműködésével megvalósuló, nemzetközi program keretén belül készült installáció november végéig tekinthető meg a Vígszínházban.

A rendezvényen részt vett Eva Knapp, a Mellrákos Nők Szövetségének vezetője, Dr. Szabó János a ROSZ elnöke és Tóthné Lacza Zsuzsanna, az Anita Hungária ügyvezetője is. A kampány célja elsősorban a figyelem felhívása a megelőzés fontosságára, illetve, hogy tudatosítsák nem csak a nők, hanem a férfiak is felelősséget, kell, hogy viseljenek a saját egészségük iránt.

A program ebben az évben Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban is bemutatkozik, a közönség összesen 24 nagyváros színházaiban találkozhat vele, Budapest mellett Kassán, Pozsonyban és Varsóban is, mielőtt visszatér a Cseh Köztársaságba. Ily módon naponta több száz néző gondolkodhat el az egészséges és beteg nők melleiről készült gipszlenyomatokból összeállított Mellek Fala előtt. A projekt hazai partnerszervezete, a Rákbetegek Országos Szövetsége lehetőséget biztosít arra is, hogy a látogatók elkészítsék saját gipszlenyomatukat, amellyel ezt követően bővítik is a falat. Illetve a Vígszínházba látogatók időről időre egy szakszerű segítővel is konzultálhatnak a programról, Reichart Edit az előadásokat megelőzően a Mellek Falánál várja mind az érintett, mind pedig az egészséges nézőket.

A Mellrákos Nők Szövetsége által életre hívott kezdeményezés első kiállítását 2015-ben a Karlovy Vary Filmfesztiválon rendezték, a figyelem felhívó kampány végállomása pedig 2019. júniusában, a Prágában megrendezésre kerülő Reach to Recovery International nemzetközi konferencián lesz.
Eszenyi Enikő, elmondta, hogy többek között a társulat személyes érintettsége miatt is támogatja a kezdeményezést. Fontosnak tartja, hogy segítse mind a Mellrákos Nők Szövetségének, mind pedig a hazai partnerszervezet munkáját. Eva Knapp arról beszélt, hogy V4 országaiban rengeteg nő ül a nézőtereken, így innen jött az ötlet, hogy színházakban állítsák ki a falakat. Ezt is elmesélte, hogy a kampány elnevezését Jirí Menzel Szigorúan őrzött vonatok című filmje ihlette, hiszen nagyon büszkék az alkotóra, és az általa képviselt szellemiségre is.

Dr. Szabó János arról beszélt, hogy Magyarországon nem csökken a halálozások száma, és a szűrésen való részvétel is csak kis mértékben nőtt az elmúlt években. Évente 5-6000 új daganatos megbetegedést regisztrálnak, a halálesetek száma pedig megközelíti a 2000-t. Arról is szó esett, hogy az Európai Unióban a statisztikák szerint a megbetegedések 20%-nak kiváltója a mellrák. A kampány legfontosabb céljának azt tartja, hogy a felhívják a figyelmet a megelőzés és a szűrések fontosságára, hogy támogassák az érintettek és családjaikat, illetve, hogy segítség őket a rehabilitációban. Végezetül kiemelte, hogy a közösség ereje képes határokon is átnyúlni, és ez a legfontosabb, hogy közvetítsék a hit, a remény és a szeretet erejét.

Vegyen részt Ön is a kampányban, készíttessen saját gipszlenyomatot a Vígszínházban látható Mellek falának kibővítésére!
Az alábbi időpontokban jelentkezhet saját gipszlenyomatot készíttetni:
2018. november 22., csütörtök, 9-20 óra között
2018. november 23., péntek, 9-16 óra között
Helyszín: Cseh Centrum, 1063 Budapest, Szegfű u. 4.
Jelentkezés, időpontfoglalás: ccbudapest@czech.cz, +36 1 462 50 66
A lenyomat készítése kb. 20 percet vesz igénybe.

Egy lenyomat kerül a kiállításra, egyet pedig a résztvevő kap meg.