English

Haramiák A magyar kultúra napján
2016. 01. 20.

A magyar kultúra napja alkalmából a január 22-i,  pénteki Haramiák után beszélgetünk az előadásban szereplő új társulati tagokkal.

Kovács D. Dániel rendező, Király Dániel, Orosz Ákos, Bach Kata, Hajduk Károly, Zoltán Áron és Csapó Attila beszélgetőpartnere Járó Zsuzsa lesz, a moderátor Molnár Karesz.

A Pesti Színházban december 19-én mutattuk be Friedrich Schiller Haramiák című drámáját Kovács D. Dániel rendezésében.

 

Schiller alig 23 éves, amikor óriási sikerrel bemutatják a Haramiákat: a közönség tombol, az előadást majdnem le kell állítani. A siker gyorsan hírnevet hozott szerzőjének, és első kritikusa máris a „német Shakespeare-t” látta benne. A két testvér örökségért és szerelemért folytatott versengésének története főként a fiatalabb generáció körében akadt rajongókra, de a mai napig mindenkit lenyűgöz az izgalmas cselekmény, amely Franz és Karl ellentétéből robban ki.

A darab szenvedélyesen lázadó szelleme és viharzó áradása egy fiatalember gondolkodásmódjának hű lenyomata. A Haramiák új színpadi változata ugyanezzel a fiatal hittel és lendülettel készült.

A Pesti Színház készülő előadásában egy új, fiatal csapat szövetkezett arra, hogy lázas hittel, csillapíthatatlan akarással, legyőzve minden akadályt, új formákat keresve utat törjön magának a nézők szívéhez.

„A Haramiákon nagyon érezni a fiatalos lendületet” – mondja az alapműről a Franz Moor szerepében látható Orosz Ákos. „Remélem, hogy hasonló lelkülettel mi is egy legalább olyan lendületes, erős előadást tudunk alkotni, mint ahogy azt Schiller megírta.  Ez a darab egy fontos pont az ő életművében. Nagyon okos és átgondolt mű, ami mégis nagyon tüzes, és lángoló. Olyan problémákat érint, ami egyetemes emberi értékeket feszeget.”

„A színészek figyelnek egymásra, tanulnak egymástól” – árulta el a Junior Prima Díjas rendező, Kovács D. Dániel. „Instruálják is egymást, sokszor kiskölyöknek érzem magam én is, és tanulok ebből az egész helyzetből. Ez a munkafolyamat remek lehetőség volt arra, hogy a társulaton belül olyan emberek is, akik még frissek itt – akárcsak én – , találkozzanak azokkal, akiknek már több tapasztalatuk van a „színházcsinálásról”. Itt találkozik a független színházi attitűd a kőszínházi struktúra összes tapasztalatával. Amiről lehet beszélni a Haramiákban, az az a helyzet, amibe én is belecsöppentem: a felnőtt-lét küszöbe. Az a pillanat, amikor már döntéseket kell hozni, és ezeknek a döntéseknek már következményei vannak” – tette hozzá a rendező.

Az előadás szereplői: Seress Zoltán, Király Dániel, Orosz Ákos, Bach Kata, Rajhona Ádám, Papp Zoltán, Hajduk Károly, Járó Zsuzsa, Kárpáti Pál, Szabó Zoltán, Zoltán Áron, Medveczky Balázs e.h., Erdei Gergő, Ember Márk e.h. és Csapó Attila.

Haramiák

Schiller alig 22 éves, amikor óriási sikerrel bemutatják a Haramiákat: a közönség tombol, az előadást majdnem le kell állítani. Első kritikusa máris a „német Shakespeare-t” látta benne. A két testvér örökségért és szerelemért folytatott versengése, amelyért rajongott a fiatal generáció, a mai napig lenyűgöz mindenkit. Franz és Karl Moor szélsőségesen öntörvényű figurák, akik megkérdőjelezik a morált és a társadalmat. A darab lázadó szelleme és viharzó áradása egy fiatalember gondolkodásmódjának hű lenyomata.

Haramiák