English

Szentpéterváron vendégszerepel a Mikve
2015. 05. 18.

Május 23-án este a szentpétervári Vera Komisszarzsevszkaja Színházban lesz látható a Víg nagysikerű előadása, a Mikve.

A szentpétervári Vera Komisszarzsevszkaja Színház európai hírű társulat, amely 70 éve viseli a legendás színésznő, a színházalapító Vera Komisszarzsevszkaja nevét, aki Meyerhold vezető színésznője volt. A budapesti Vígszínház és a szentpétervári teátrum évek óta szoros szakmai kapcsolatot ápol egymással. A két színház együttműködésének keretében 2014 októberében a szentpéterváriak a Helver éjszakája című előadással vendégszerepeltek a Vígben, a Vígszínház pedig meghívást kapott, hogy 2015 májusában eljátssza a Mikvét a szentpétárvári közönségnek.

A 2010-ben bemutatott Mikve a Pesti Színház kirobbanó sikerű előadása: a bemutató óta több mint 125-ször játszottuk el mindannyiszor zsúfolt teltház előtt, szerepelt a XI. POSzT versenyprogramjában, és az egykori főszereplő, Pap Vera alakításáért megkapta a MASZK Országos Színészegyesület „Legjobb női alakítás” díját.

A különös atmoszférájú, női fürdőben játszódó kortárs műben kiváló színésznők játszanak együtt. Az előadást a Cseh Nemzeti Színház intendánsa, Michal Dočekal rendezte, a díszlettervező a nemzetközi hírű Jan Dušek volt, jelmeztervezője Zuzana Krejzková, zenéjét pedig Miloš Orson Stědroň cseh zeneszerző szerezte.

A Vígszínház nemzetközi kapcsolatainak ápolása és a magyar színházi kultúra külföldi népszerűsítése szempontjából is fontos lépés ez a vendégjáték, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Budapesti Színházi Keret támogatásával valósul meg.

Mikve

Hadar Galron sok humorral fűszerezett, megrendítően szép története egy női fürdőben játszódik, egy mikvében. A mikve rituális fürdő, ahol havonta egyszer az asszonyok megmerítkeznek, hogy megtisztuljanak, és újra érintkezhessenek férjükkel. A dráma szereplői különböző életkorú nők, akiket vallási szabályok kötnek, és különféle társadalmi és családi szerepekben egy férfiuralta világban küzdenek elfogadásukért, szabadságukért, jogaikért, s ha kell lázadnak is. Hadar Galron kortárs izraeli drámaíró 2004-ben írta a Mikvét, melyet azóta a világ számos pontján bemutattak. A magyarországi ősbemutatót Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatója rendezi.

Mikve