English

25 éves A padlás!
2013. 01. 22.

Január 29-én pontosan 25 éve, hogy a Vígszínház bemutatta a legendás A padlás című előadást Marton László rendezésében.

A bemutató óta eltelt két és fél évtizedben több generáció nőtt fel Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter szívet melengető meséjén. A január 29-én este 8-kor kezdődő jubileumi előadásra, mely egyben a 800. is lesz, sokan eljönnek a régi szereplők közül. A mostani szereplőkkel együtt ünnepel majd Rudolf Péter, Oberfrank Pál, Hegedűs D. Géza, Szinetár Dóra, Gesztesi Károly és még sokan mások.
 
A padlás – mely Sztevanovity Dusán ötletéből született, Presser Gábor zenéjével – minden idők legsikeresebb magyar musicalje, melyet csaknem 30-szor mutattak be az ország különböző színházai.
A 25 év alatt több mint 800.000-en látták az előadást, és a 13 szerepet összesen 50 színész, több generáció játszotta, egymásnak adva át a tudást. Az egykori szereplők között volt Kaszás Attila, Selmeczi Roland, Sipos András, Tábori Nóra, Vallai Péter és Vizy György – akik már az égi társulat tagjai.
Az eredeti szereposztásból két színész a mai napig játszik az előadásban: Igó Éva kezdetben Süni volt, 350-szer játszotta el azt a szerepet, ma pedig már Mamókaként főzi a szilvásgombócot. Pápai Erika – aki a legtöbbször lépett színpadra A padlásban – az 530 éves Kölyök szellemként debütált, majd egy ideig Süni volt, és most újra Kölyökként játszik az előadásban. Ebben a szerepben negyedik nadrágját, harmadik ingét és második cipőjét koptatja.
A mostani szereposztásból a Témüllert játszó Fesztbaum Béla Ütegként és Detektívként is színpadra lépett már. A legfiatalabb szereplő pedig Molnár Áron – aki 2013. január 14-én játszotta először az Üteg szerepét, Detektív társa pedig Gyuriska János. Ezt a szerepet eredetileg a nemrég elhunyt kiváló színész, Vallai Péter alakította.
Rádiós szerepét, melyet kifejezetten Kaszás Attila számára írtak a szerzők, Kaszás Attila után sok éven át Oberfrank Pál játszotta, de ma már Szőcs Artur énekli a gyönyörű dalokat. Barrabás, a gengszter és a Révész sokáig Hegedűs D. Géza volt, ma pedig a színház fiatal tehetsége, Mészáros Máté. Süni Tornyi Ildikó és Péter Kata, de Hullan Zsuzsa is megfordult a szerepben. Lámpás szerepében Rudolf Péter zsörtölődött a társaival, és ma Csőre Gábor és Király Attila játssza ezt a törpe szellemet. A Rubik Ernő által tervezett Varázskönyv titkos hajtogatási technikáját még Méhes László tanulta meg Hercegként, ma pedig már Telekes Péter forgatja a könyvet.
Robinson, a gép szerepét játszották a legtöbben, összesen 10-en. Mostanában Lázár Balázs vagy Dolmány Attila kölcsönöz hangot a Rádi által tervezett számítógépnek.

A jubileumi előadás médiatámogatója:

A padlás

Ezen a padláson, "Ég és Föld között" minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. Egy fiatal tudós megszállottan dolgozik szuperintelligens számítógépén, és különféle titokzatos számításokat végez, de nyugalmát és munkáját állandóan megzavarják különféle halandó és halhatatlan lények...

A padlás