HÍRLEVÉL

2016. október 5.

     
 
 
 
 
Kedves Barátom!
 

Nagyon büszke vagyok az utóbbi hetek sikereire, Kútvölgyi Erzsébet és Marton László Prima Primissima jelölésére, Venczel Vera Tolnay Klári-díjára és új Junior Primáinkra, Szilágyi Csengére, Wunderlich Józsefre és Vecsei Miklósra. Kovács D. Dánielt, társulatunk fiatal rendezőjét választották idén a legígéretesebb pályakezdőnek a színikritikusok, neki is szívből gratulálok! Ünneplésre azonban nincs sok időnk, hiszen a fiatal művészek a Vígszínház új bemutatóira készülnek, három premierünk is lesz a jövő hétvégén.
 

 
 
 

Új beállók A vágy villamosában

Az évadban először október 4-én, kedden este játszuk A vágy villamosát a Pestiben. Nagyon kedves nekem ez az előadás, Blanche DuBois az egyik legfontosabb szerepem. Aki felült már A vágy villamosára, annak is új élményeket tartogatunk, hiszen Stanley Kowalskiként Orosz Ákos, Harold Mitchellként Király Dániel látható ezentúl. Most minden időmet a beugró próbákon, a Pesti Színházban töltöm, remélem, Ákosnak és Daninak is olyan meghatározó élménye lesz ez az előadás, mint nekem.

 
 
 
 

A revizor – Az évadban először a Vígben

Gogol zseniális komédiája, A revizor mindig aktuális, szatirikus és groteszk kép a korrupció ördögien álnok rendszeréről, amelyben csak az egyéni érdekek számítanak. Az előadásunk februárban hatalmas sikert aratott a Scéne D’Europe művészeti fesztiválon is Reimsben, most pedig újra a Vígszínház színpadán látható október 4-én este.

 
 
 

Istenítélet – Az évadban először a Vígben

Salemben fiatal lányok egy csapata szerelmi bánattól és más érzelmektől fűtve egy tavaszi éjszakán megidézi az ördögöt. Ám ettől valósággal elszabadul a pokol. Egy csapásra a boszorkányság és az ördög elleni kíméletlen harc csatamezejévé változik az addig békés kis település, ahol már senki sincs biztonságban az elvakult boszorkányüldözőktől. Az Istenítélet a boszorkánypereken túl az előítéletekről és egy közösség felbomlásáról szól. Az előadást a 2016-os POSzT versenyprogramjába választották, Stohl Andrást pedig a színikritikusok John Porctorként jelölték a legjobb férfi főszereplő díjára.

 
 
 

Gyerekek hétvégéje a Vígben és a Pestiben

Szombaton és vasárnap Dorthy újra útnak indul Smaragdvárosba barátaival, a Madárijesztővel, a Bádogemberrel és a Gyáva oroszlánnal. Az Óz, a csodák csodája előadásain bárki csatlakozhat hozzájuk, egyet nem szabad elfeledni: soha le ne térjen senki a sárga köves útról! A Pestiben Maugli küzd meg Sír Kánnal és próbál helytállni mind a dzsungelben, mind az emberek világában. A legendás előadás, A dzsungel könyve igazi családi szórakozás, megható történet a becsületről és felnőtté válásról.

 
 
 

Audiencia a Pestiben

Az Audiencia az utóbbi évek egyik sikerdarabja a Broadway és a West End színházaiban, Magyarországon előszőr nálunk, a Pesti Színházban látható majd október 14-én. II. Erzsébet királynő a huszadik század és korunk egyik legjelentősebb uralkodónője. Az audienciáin miniszterelnökeit fogadja, Winston Churchillt, azaz Lukács Sándort, Margaret Thatchert, azaz Igó Évát, Harold Wilsont, azaz Hegedűs D. Gézát vagy éppen John Majort, azaz Fesztbaum Bélát. Nemcsak a kormányzás nehézségeibe nyerünk betekintést, hanem megismerhetjük korunk egyik legközvetlenebb, legszellemesebb, legmegkapóbb személyiségét és az országát szolgáló minisztereit. Nem csak szórakoztató, de egyben nagyon aktuális, hiszen Anglia és az európai kontinens kapcsolata napjainkban is központi téma. II. Erzsébet szerepe egy újabb fontos állomása Halász Judit ötven évre visszanyúló, ragyogó pályafutásának.

 
 
 

Bűn és bűnhődés a Vígben

Dosztojevszkij az emberi lélek mélységének legnagyobb ábrázolója. Világhírű krimije, a Bűn és bűnhődés egy brutális gyilkosság és az azt követő nyomozás története. Van-e olyan helyzet, amikor megengedhető, sőt szükségszerű az emberölés? A kérdés nem csak Raszkolnyikovot foglalkoztatja, hanem számunkra is fontos, hiszen világszerte háborúk dúlnak és tombol a terrorizmus. Michal Dočekal, a Cseh Nemzeti Színház igazgatója, és Iva Klestilová dramaturg a Vígszínház számára készítette el a mű új színpadi változatát, melynek bemutatóját október 15-én este tartjuk. Raszkolnyikovként  Orosz Ákos első nagyszínpadi főszerepére készül a Vígben, Stohl András nagy vígszínházi szerepeinek következő állomásaként most Porfirij bőrébe bújik.  Az előadással a 100 éve született kitűnő orosz rendezőre, Jurij Petrovics Ljubimovra emlékezünk.

 
 
 

A Pentheszileia Program a Házin

A Pentheszileia Program Kincses Réka első magyarországi bemutatója drámaíróként, melyet ő maga rendez, a premiet október 16-án tartjuk a Házi Színpadon. Generációkon átívelő családtörténet, egy különleges tehetségű női szerző szemszögén keresztül, nyers szexualitással és szókimondással. Pentheszileia, aki a görög drámahősnő nevét viseli ugyan, de egy mai, modern, csupa ideg fiatal teremtés, aki menekülne a sorsa elől, amit a múltjából olvas ki, és menekülne édesanyjával való szoros, ellentmondásos kapcsolatából is. De a szexuális kalandok, abortuszok és egy kétségbeesett terápia útkeresései után vajon képes lesz-e megtalálni lelki megnyugvását? A Házi Színpadon immár hagyomány, hogy női alkotók különleges női sorsokról mesélnek. Pentheszileiát a Vígszínház Junior Prima Díjas tehetsége, Szilágyi Csenge játssza.

 
 
 

Az egyre hűvösebb idő miatt reméljük nem csak a kabát, hanem a színházi látcső is előkerül a szekrényből. Töltsék velünk az első zord estéket, és varázsolják szebbé egy különleges színházi élménnyel.

Barátsággal!