English

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián
A Pál utcai fiúk

Rendező: Marton László

zenés játék két részben

Molnár Ferenc azonos című regényéből

A színpadi változat kialakításában részt vett: Marton László és Radnóti Zsuzsa, Török Sándor átdolgozásának néhány elemét felhasználva.

 

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása, felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők. Mindnyájan emlékezünk az einstandolásra, amikor a vörösinges Pásztorok elrabolják Nemecsek kedvenc üveggolyóit, emlékezünk a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és Nemecsekre, aki feláldozta magát a grundért és a társaiért. Költészettel és emlékekkel teli hívószavak ezek, amelyeket minden generáció újra és újra felfedez magának.

Marton László rendező teremtette meg a Vígszínházban azt a fiatalokat is megszólító, magyar zeneszerzőknek teret adó és új zenés műveket bemutató hagyományt, amelynek újabb kiemelkedő állomása A Pál utcai fiúk.

Köszönet Zórád Katalinnak, hogy lehetővé tette Zórád Ernő képeinek felhasználását.

Plakát grafika: Amigo

Molnár Ferenc örököseit Magyarországon a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.hofra.hu) képviseli.

Az előadáshoz kapcsolódó oktatási segédanyag itt letölthető.

Továbbá:
ADAMOVICH FERENC, ARANYI ANDRÁS CSABA, BÁLINT BARNA, BIRTA MÁRTON, DRAHOTA ALBERT, KÁROLYI KRISZTIÁN, KOLOZSVÁRI ÁDÁM, KÓBOR BALÁZS, KURUCZ ÁDÁM KONRÁD, NÁNÁSI ATTILA, OROSZ GERGŐ, SZABÓ MÁTYÁS PÉTER, SZAKÁCS RICHÁRD, SZELLE MÁRTON, TAKÁCS ZALÁN, VIOLA PÉTER, VIRÁG PÉTER, VIRTICS NORBERT

Koreográfus: HORVÁTH  CSABA
Díszlet: KHELL CSÖRSZ               
Jelmez: BENEDEK MARI 
Kreatív munkatárs: DÉS ANDRÁS         
Dramaturg: RADNÓTI ZSUZSA
Hang: SÓS MÁRTON
Világítástervező: MADARÁSZ JÁNOS 
Szcenikus: KRISZTIÁNI ISTVÁN 
Mozgásmester: RUJSZ EDIT 
A koreográfus munkatársa: HORKAY BARNA
Zenei munkatárs: GEBORA GYÖRGY, MESTER DÁVID 

Ügyelő: WIESMEYER ERIK, D. MUCSI ZOLTÁN, KUTI LÁSZLÓ
Súgó: KERTES ZSUZSA          
A rendező munkatársa: PATKÓS GERGŐ

Rendező: MARTON LÁSZLÓ

(19.00 órás kezdés esetén az előadás várható befejezésének ideje 21.50) 


Bemutató: 2016. november 05. Vígszínház

Még ajánljuk

Kapcsolat

Kedves Nézőink! 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a járványhelyzet súlyosbodása miatt jegypénztáraink és Szervezési Irodánk zárva tartanak! A további nyitvatartásunkról a későbbiekben honlapunkon adunk bővebb tájékoztatást.

Telefonon és online is keressenek minket bizalommal az alábbi elérhetőségeken: 

E-mail: 
szervezes@vigszinhaz.hu 

Telefon:  
06-1-329-2340
06-1-329-3920