English

Vígnap 2017

Idén is számos meglepetéssel várja a VígNapon vendégeit a Vígszínház társulata. Szeptember 10-én a hagyományokhoz híven bárki bepillanthat a kulisszák mögé a színház művészeinek vezetésével, beleshetnek Eszenyi Enikő legújabb rendezésébe, a Hamlet című előadás próbájába. A VígNapot a színház Facebook-oldalán élőben követhetik, így az egész világ a Vígszínház társulatával lesz!

A VígNapon számos titok kiderül a 122. évad bemutatóiról, a nagyszínpadon az igazgatónő bemutatja az új bemutatók szereplőit és alkotóit. A Házi Színpadon részleteket láthatnak a Mondjad, Atikám! című készülő József Attila estből. Találkozhatnak A Pál utcai fiúk szereplőivel és a Vígszínház művészeivel is, bárki készíthet közös fotót, vagy dedikáltathatja az új évadra szóló vígszínházi bérletét, hiszen a VígNapon kedvezményes jegy- és bérletvásárlásra is nyílik lehetőség! A jótékonysági süteményvásár bevételét pedig idén is az Ódry Árpád Színészotthon javára ajánlják fel.
 
Részletes program:

12 órától – A NAGYSZÍNPADON BESZÉLGETÉS A KÖVETKEZŐ ÉVADRÓL ÉS NYÍLT PRÓBA A HAMLET CÍMŰ ELŐADÁSBÓL
Eszenyi Enikő beszélget a következő évad bemutatóiról, megszólaltatva az alkotókat és az előadásokban szereplő művészeket.
A Vígszínház 122 éves történetében ez az első alkalom, hogy műsorra kerül Shakespeare leghíresebb műve Eszenyi Enikő rendezésében. A nyílt próbán közreműködnek a készülő új bemutató szereplői.

14:30-tól – A PADLÁS 30! - Nagyszínpad
1988. január 29-én mutatta be a Vígszínház A padlást, 122. évadukban a legendás előadás 30. születésnapját ünnepelik. A VígNapon beszélgetnek az előadás alkotóival, a művészekkel és felcsendülnek a legendás dalok az előadás szereplői és Presser Gábor előadásában.

12:15-től, valamint 13:15-től – NYÍLT PRÓBA A MONDJAD, ATIKÁM! CÍMŰ ELŐADÁSBÓL – Házi Színpad
József Attila pusztító szenvedélyének és szeretni vágyásának mélységből merít Vecsei H. Miklós önálló estje.

15:30-tól – RÁADÁS - ÚJABB VISSZAPILLANTÁSOK – LÁZÁR EGON KÖNYVBEMUTATÓJA – Nézőtéri büfé
„A kilencvenöt éves Lázár Egon a bölcsességével és tapasztalatával lett a magyar színházalkotók doyenje.” Ungvári Tamás

12 órától egész napos program: VÍGTOUR
Vígszínházi színészek és munkatársak vezetésével bárki bebarangolhatja az épületet a pincétől a padlásig. Kövesse kedvencét a Ditrói Mór utca felőli bejárattól!

16 órától – VÍGSÜTI
A színház művészei saját készítésű édességeiket árusítják, idén is az Ódry Árpád Színészotthon javára ajánlják fel a bevételt.

Egész napos programok (12 órától)

VÍGCSOKI – Hegyi Barbara sütitanodája.

JELMEZES FOTÓZÁS ÉS ARCFESTÉS – A fotósarokban bárki felpróbálhat egy-egy jelmezt, és fényképezkedhet a Vígszínház művészeivel, köztük A Pál utcai fiúk szereplőivel és a 30 éves Robinsonnal.

VÍGJÁTÉKOK – Vetélkedő gyerekeknek a Vígszínház fiatal művészeinek közreműködésével.

 
A Vígnapon minden program 500 Ft-os jeggyel látogatható, melyet online és a jegyértékesítési pontokon is megvásárolhat.