English

Sally Potter
Party

december 4. szombat, 19:00
BemutatóJegyvásárlás
december 21. kedd, 19:00
Jegyvásárlás

fekete komédia

Egy elegáns londoni házban kis baráti társaság gyűlik össze, hogy ünnepeljen: Janetet, a háziasszonyt pár órája választották meg a brit árnyékkormány egészségügyi miniszterévé. Az összejövetel azonban balul sül el: szép lassan kiderül, hogy minden jelenlévőnek van valami szenzációs bejelentenivalója vagy éppen titka, amit szívesen magában tartana, de ezen az estén minden napvilágra kerül. A nagyratörő tervek, magasztos elvek és személyes álmok kártyavárként dőlnek össze.

A vendégek egyre kevésbé figyelnek Janetre, lassan már nem is róla, nem is az ő sikeréről szól az este. Rejtélyes telefonhívások érkeznek, az egyik várva várt vendég pedig távol marad, és egyszer csak előkerül egy pisztoly is...

Néhány éve A vendégek címmel nagy sikerrel vetítették a mozik Sally Potter filmjét, amelyből az angol forgatókönyvíró és rendező saját maga készített színpadi változatot. A fordulatos fekete komédiát Magyarországon először a Vígszínház Pesti Színházában láthatja a közönség.

Az előadás 18 éven aluliaknak nem ajánlott. 

Dramaturg: KOVÁCS KRISZTINA
Díszlet: KHELL CSÖRSZ
Jelmez: LISZTOPÁD KRISZTINA
Zene: FURÁK PÉTER
Világítás: HLINKA MÓNI

Súgó: ÁDÁM DOROTTYA
Ügyelő: KORMÁNYOSI MIKLÓS
A rendező munkatársa: SZLÁDEK KATA

RENDEZŐ: PACZOLAY BÉLA

Még ajánljuk

Kapcsolat

Jegyértékesítés és nyitvatartás

Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy október 23-án jegyértékesítési pontjaink zárva tartanak! 

Vígszínház - jegypénztár
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitvatartás: 11.00 - 19.00

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitvatartás: 11.00 - 19.00

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20, 329-39-21
Nyitvatartás: hétfő - péntek: 10.00 - 18.00

E-mail: 
szervezes@vigszinhaz.hu 

Telefon:  
06-1-329-3920
06-1-329-3921
06-1-329-2340

06-80-204 443