Budapest Bár

Budapest Bár

 


 

Lassan hagyománnyá válik, hogy a Budapest Bár az új évet a Vígszínházban kezdi. Így lesz ez 2017-ben is – hiszen január 8-án két koncertet ad a zenekar. Mindkét előadáson 9-9 énekes lép fel a kitűnő zenekarral. Régi kedvencekből, valamint az idén “felgyülemlett” új dalokból és az Ünnep című karácsonyi lemezükről is válogatnak.

Szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozása kitűnő zenészek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek varázslatos előadásában. A 2007-ben eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár mára Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekara, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője lett. A zenekar védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei a 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra - ezzel megteremtve egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait.

A Budapest Bárt Farkas Róbert alapította és vezeti. Eredeti szándéka az volt, hogy a új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életbentartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Az együttes megalakulása óta több generációs kedvenccé vált – számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, vagy nagyon közismerteket öltöztettek új köntösbe. Korok, kultúrák és generációk találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt.

A régi kuplék, filmdalok és slágerek után tovább haladtak korban és tovább feszegetik a cigányzenekari hangzás határait. Hatalmas repertoárjuk mára már nagyon eklektikus – magyar és külföldi dalok mindenféle műfaját feldolgozták „budapestbárossá”.

Mire számíthat a közönség? A nagyszerű zenei élményen kívül egy hatalmas adag örömre! A koncert ideje alatt garantáltan úgy fogja mindenki érezni, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van!

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)

Énekesek délután: Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián

Énekesek este: Behumi Dóri, Frenk, Kiss Tibor, Keleti András, Kollár-Klemencz László,  Lovasi András, Mező Misi, Rutkai Bori

www.budapestbar.hu
www.facebook.com/budapestbarband
www.youtube.com/budapestbar
https://instagram.com/budapest_bar
https://twitter.com/budapestbar
https://www.tumblr.com/blog/budapestbarband