A Vígszínház közleménye2017. 10. 24.
A Vígszínház társulatát mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat mindazok felé, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat, vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt. Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk.
A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.
2017. október 20-án Marton László a személyét érintő ügy tisztázásáig lemondott a Vígszínház főrendezői pozíciójáról, a Vígszínház a lemondást elfogadta. A december 15-re tervezett Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója elmarad a Pesti Színházban. A bérletes nézőinket hamarosan tájékoztatjuk a megváltozott műsortervről.
A Vígszínház társulata ebben a különösen fesztült érzelmekkel teli helyzetben is mindent megtesz azért, hogy magas művészi színvonalú előadásokat tarthasson mindhárom játszóhelyén.
Legfrissebb hírek
Elmarad Az imposztor a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a ma esti, március 14-i Az imposztor című előadásunk légúti megbetegedés miatt elmarad a Pesti Színházban!
Bővülő programkínálat a Víg Szalonban
Irodalmi, improvizációs és színházi beavató események a Víg Szalonban
Elmarad Az imposztor a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a ma esti, március 13-i Az imposztor című előadás légúti megbetegedés miatt elmarad a Pesti Színházban!
Indul a májusi jegyértékesítés
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy májusi előadásainkra a jegyértékesítés március 14-én, pénteken 10 órától indul.
Büszkeség és balítélet bemutató a Vígszínházban
A Büszkeség és balítélet új színpadi változatát mutatjuk be a Vígszínházban március 8-án Valló Péter rendezésében.
Elmarad a Rémségek kicsiny boltja a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a március 5-re meghirdetett Rémségek kicsiny boltja című előadás a Pesti Színházban betegség miatt elmarad!
Rémségek kicsiny boltja bemutató a Pesti Színházban
Novák Eszter rendezését március 1-jén mutatjuk be a Pesti Színházban.
Elhunyt Harkányi Endre
A Vígszínház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy 2025. február 21-én, 90 éves korában elhunyt Harkányi Endre.