Liliomfitól a Büszkeség és balítéleten át a Rémségek kicsiny boltjáig2024. 05. 02.
A Liliomfi ifj. Vidnyánszky Attila, Az ember, aki elvesztette az időt Bodó Viktor, a Büszkeség és balítélet Valló Péter rendezésében lesz látható a Vígszínházban a 2024/25-ös évadban. A Pesti Színházban Alföldi Róbert az Egy nő anatómiáját, Rudolf Péter Az imposztort, míg Novák Eszter a Rémségek kicsiny boltját állítja színpadra. Már 381 fa áll a Vígerdőben, ahol idén, a hagyományokat folytatva a 128 éves színház születésnapja alkalmából 128 facsemetét ültettek el a társulat tagjai a 10 millió Fa Alapítvány szakmai támogatásával.
A Vígszínház 128. születésnapján tartott ünnepi rendezvényen Rudolf Péter bejelentette az új évad bérletes bemutatóit. Szigligeti Ede Liliomfija a magyar drámairodalom legtöbbet játszott komédiája. Közel két évszázada ad reményt és erőt „e rút világban” Liliomfi és Mariska minden ukázt felülíró szerelme, Szellemfi játékkedve és a teátristák fantáziája. A nagy Gatsby sikerét is magáénak tudható fiatal alkotóhármas – Kovács Adrián, Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila – által jegyzett új vígszínházi változat megtartva az eredeti mű báját, nevetésből nevetésbe ejtve ébreszt rá minket a játék, a barátság és a szerelem fontosságára. Az előadást szeptember 21-én mutatják be, a főbb szerepekben Keresztes Tamás mv., Ötvös András, Szilágyi Csenge, Gál Réka Ágota e.h., Hegedűs D. Géza, Rudolf Péter és Varga-Járó Sára lép színpadra.
Zenés tragikomédia pokoli fordulatokkal és irdatlan csattanóval, ezt ígéri Bodó Viktor rendezésében Az ember, aki elvesztette az időt. Az előadás alkotói ismert irodalmi művekre és hősök történetére építve, a társulat improvizációit is felhasználva hoznak létre egy új történetet, mely egy mindannyiunk számára ismerős város, ismerős terén játszódik. Sok zenével, mozgással és humorral persze, ahogy azt Bodó Viktor rendezéseiben már megszokhattuk. A decemberi bemutatóban Dengyel Iván, Dino Benjamin, Ertl Zsombor, Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Horváth Szabolcs, Kovács Patrícia, Kövesi Zsombor, Kútvölgyi Erzsébet, Nagy-Kálózy Eszter, Orosz Ákos, Ötvös András, Radnay Csilla, Méhes László, Zoltán Áron és ifj. Vidnyánszky Attila lesznek láthatók.
2025 februárjában Valló Péter rendezésében mutatják be a Vígszínházban Jane Austen kultikus regényének új színpadi változatát, a Büszkeség és balítéletet. A mű sikerének titka szerethetően esendő karaktereiben, ironikus hangvételében, szellemes és váratlan fordulataiban rejlik – és ezekhez igyekszik hű maradni a vígszínházi változat is. Elizabeth Bennet és Mr. Darcy a mai napig az egyik legismertebb és legnépszerűbb szerelmespár, akit valaha megalkottak – a Vígben Waskovics Andrea és Wunderlich József alakítják a két hőst, mellettük pedig Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs, Gál Réka Ágota e.h, Ertl Zsombor, Hegyi Barbara, Lukács Sándor, Bach Kata, Gyöngyösi Zoltán és Balázsovits Edit lesz látható az előadásban.
A Pesti Színház első bemutatója október 5-én Alföldi Róbert rendezésében, Petrik Andrea, Telekes Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Waskovics Andrea, Márkus Luca, Radnay Csilla és Kövesi Zsombor szereplésével az Egy nő anatómiája lesz. A „Pieces of a Woman” Mundruczó Kornél nagysikerű filmje Wéber Kata drámája alapján készült, melyet most először mutat be magyar színház. A felkavaró történet főszereplőjének, Majának egy fájdalmas veszteséggel kell szembenéznie – a feldolgozás és az elfogadás során azonban sok minden megkérdőjeleződik az életében: meg kell küzdenie a családja elvárásaival, a társadalmi konvenciókkal, és a legfontosabb emberi kapcsolatait is újra kell építenie, hogy tovább tudjon lépni. Fájdalom, düh, szerelem és csalódások mentén vezet az út az újrakezdéshez.
A Pesti Színház második bemutatója szintén egy magyar dráma lesz: Spiró György Az imposztor című darabja. Wojciech Bogusławskit, a varsói színészfejedelmet meghívja a cári Oroszország által megszállt Vilna városába egy megmaradásért küzdő kis lengyel színház, hogy vendégfellépésével megmentse a társulatot a csődtől, és a különleges színházi csemegével elnyerje az orosz helytartó jóindulatát, mely remélhetőleg némi dotációban is megnyilvánul majd. Az előadás napján a legendás színészóriás végre megérkezik, és valóban mindenki számára felejthetetlenné teszi az estét… Az imposztort Rudolf Péter rendezésében december 7-én mutatják be, a főbb szerepekben Kern András, Fesztbaum Béla, Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Wunderlich József, Majsai-Nyilas Tünde, Kőszegi Ákos, Igó Éva és Medveczky Balázs láthatók.
A Rémségek kicsiny boltja című népszerű musical már bejárta az egész világot, és 2025 februárjában Novák Eszter rendezésében, Orosz Ákos, Radnay Csilla, Seress Zoltán és Brasch Bence szereplésével visszatér magyarországi bemutatójának helyszínére, a Pesti Színházba. Szeptember havának huszonegyedik napján az emberiség váratlanul halálos veszedelemmel találta magát szemben. Ez a létét fenyegető félelmetes ellenség – az ilyen ellenségek szokása szerint – látszólag a legártatlanabb és leghétköznapibb helyen bukkant fel: Los Angeles Skid Row negyedének egyik kis, félreeső virágüzletében. Seymour, az ügyetlen ifjú botanikus és különleges növénye, Audrey II fantasztikus története az 1960-ban forgatott filmváltozat óta tartja rettegésben és fakasztja nevetésre a közönséget.
A 2024/25-ös évadban is elérhetőek leszenek az általános és középiskolásoknak szóló ifjúsági bérletek, melyekkel olyan nagy sikerű előadásokat nézhetnek meg a fiatalok, mint a Pinokkió, a Lóvátett lovagok, a Barátom, Harvey, A Pál utcai fiúk, az Ármány és szerelem, valamint A kastély. A bérletes előadások mellett a Víg+ színházi nevelési foglalkozásokon is részt vehetnek a diákok. A Vígszínház, a Pesti Színház és a Kombinált bérletesek elővásárlási jogot és különleges kedvezményeket kapnak, ezen felül részt vehetnek exkluzív rendezvényeken és a kulisszák mögé betekintést nyújtó programokon is. Az idei Vígmajálison a bérletes nézők előbemutatón tekinthették meg a VÍG125 – dokumentum(játék)filmet, ami várhatóan 2024. szeptember 8-tól vasárnapoként az M5 kulturális csatornán lesz látható. Az alkotás bemutatja a Vígszínház 1896-tól 2021-ig tartó 125 éves történetét, felvillantja a fontosabb fordulópontokat, az örömteli és fájdalmas pillanatokat. A kincset érő dokumentumokkal, soha nem látott archív felvételekkel, interjúkkal és előadásrészletekkel illusztrált filmben a kulisszák mögötti történeteket játékfilmes eszközökkel mesélik el az alkotók. A szereplők és a megszólalók között megtaláljuk a társulat egykori és mai tagjait, a főszereplő pedig maga az épület, vagyis a Vígszínház.
Bérletvásárlás és információk: https://www.vigszinhaz.hu/jegy/berletek.php
Legfrissebb hírek
Elmarad az Amadeus a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy a 2024. október 12-re meghirdetett Amadeus című előadás betegség miatt elmarad!
Megnyílik a Vígszínház negyedik játszóhelye a Víg Szalon
A Víg Szalon október 12-én nyitja meg kapuit.
Elmarad a Liliomfi a Vígszínházban
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2024. október 8-ra meghirdetett Liliomfi című előadás betegség miatt elmarad!
Indul a decemberi jegyértékesítés
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy decemberi műsorainkra a jegyértékesítés október 11-én, pénteken 10 órától indul.
Az Egy nő anatómiája magyarországi ősbemutatója a Pesti Színházban
Október 5-én Alföldi Róbert rendezésében mutatjuk be az Egy nő anatómiáját a Pesti Színházban.
Rudolf Péter Prima Primissima jelölt
A 2003-ban alapított díj célja, hogy megőrizze a magyar értelmiség szellemi eredményeit, hogy elősegítse a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlődését.
Idősek Világnapja - kedvezmény a Vígszínházban
Október 1-én, az Idősek Világnapja alkalmából különleges meglepetéssel szeretnénk kedveskedni nyugdíjas nézőinknek.
Beszélgetés Hegedűs D. Gézával a Színészműzeumban
A Bajor Gizi Színészmúzeum vendége lesz Hegedűs D. Géza, a Nemzet Színésze.