Új szereplők a Pinokkióban2024. 07. 17.
A nagy sikerre való tekintettel a 2024/25-ös évadtól új szereplőket köszönthetünk a Pinokkióban!
A kíváncsi és bátor fabábut Dino Benjamin és Gyöngyösi Zoltán kelti majd életre; az ügyeskezű asztalosmester és aggódó édesapa pedig Borbiczki Ferenc illetve Hegedűs D. Géza lesz. Bár Pinokkió még csak ismerkedik a matematikával, de még ő is könnyen kiszámolhatja, hogy jövő évadtól Tücsökből is pontosan kétszer annyi lesz, mint eddig: Majsai-Nyilas Tünde mellett Nagy-Kálózy Eszter is magára ölti a folyton akadékoskodó ciripelő-barát zöld frakkját, ahogy a Róka bőrébe is ketten fognak belebújni: szeptembertől nemcsak Hegyi Barbara, de Petrik Andrea is megpróbálja majd elszedni Pinokkió aranyait. Páncélszív és Porondmester szerepét Méhes László mellett Hirtling István is játszani fogja, Kanócként pedig Varga-Járó Sára és Márkus Luca is összebarátkozik Pinokkióval. A fiatal Kékhajú szerepében Waskovics Andrea és Radnay Csilla is fog medúzával játszani a víz alatt, és Játékország kocsiját már nemcsak Szántó Balázs vezeti majd, hanem Wunderlich József is, aki színpadra lép a Fakabát, az Ószeres és a Fogadós szerepében is.
A kétfejű rendőr, vagyis Fakabát „másik fejét” Kerek Dávid és Lukács Ádám is játssza majd, a Jegyárust pedig Turi Péter és Molnár András alakítja. Pulcinella Szaplonczay Mária és Gál Réka Ágota lesz, Arlekinóként Liber Ágoston és Reider Péter lesz látható. Artúrka szerepében Nemes Tibor és Kovács Olivér, Ködemberként pedig Juhász Bence és Bíró Kristóf is színpadra lép.
A Vígszínház új családi darabját Carlo Collodi Pinokkió kalandjai című meséje nyomán írta Benedek Albert, Keresztes Tamás és Kovács Krisztina. Keresztes Tamás rendezése Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival elevenedik meg. Az előadás koreográfusa Vati Tamás, videótervezője Sánta Balázs, jelmeztervezője Giliga Ilka, díszlettervezője Keresztes Tamás és Auer Alexandra.
Színlap és jegyvásárlás: https://www.vigszinhaz.hu/Pinokkio
Legfrissebb hírek
Elmarad az Amadeus a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy a 2024. október 12-re meghirdetett Amadeus című előadás betegség miatt elmarad!
Megnyílik a Vígszínház negyedik játszóhelye a Víg Szalon
A Víg Szalon október 12-én nyitja meg kapuit.
Elmarad a Liliomfi a Vígszínházban
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2024. október 8-ra meghirdetett Liliomfi című előadás betegség miatt elmarad!
Indul a decemberi jegyértékesítés
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy decemberi műsorainkra a jegyértékesítés október 11-én, pénteken 10 órától indul.
Az Egy nő anatómiája magyarországi ősbemutatója a Pesti Színházban
Október 5-én Alföldi Róbert rendezésében mutatjuk be az Egy nő anatómiáját a Pesti Színházban.
Rudolf Péter Prima Primissima jelölt
A 2003-ban alapított díj célja, hogy megőrizze a magyar értelmiség szellemi eredményeit, hogy elősegítse a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlődését.
Idősek Világnapja - kedvezmény a Vígszínházban
Október 1-én, az Idősek Világnapja alkalmából különleges meglepetéssel szeretnénk kedveskedni nyugdíjas nézőinknek.
Beszélgetés Hegedűs D. Gézával a Színészműzeumban
A Bajor Gizi Színészmúzeum vendége lesz Hegedűs D. Géza, a Nemzet Színésze.