Pesti Színház

pestiszinhaz_ratonyigabor_1

Budapest legnagyobb kamaraszínháza

A belváros szívében, a Váci utcában áll a Vígszínház kamaraszínháza, az 1967-ben megnyílt Pesti Színház. 

A műemlékileg védett klasszicista stílusú épület 1840-ben épült Hild József tervei alapján. Kezdetben az Aranykéz utcai traktusba márványoszlopos kávéház és vendéglő működött, a felsőbb emeleteken lakásokat alakítottak ki. Ezeket később átépítették, és az épületben megnyílt a nem túl korszerű "Nemzeti Szálló”.

1902-ben újabb átépítéseket hajtottak végre, és ekkor a földszinten egy mozit alakítottak ki. A II. világháborúban a ház súlyosan megsérült, szinte teljesen megsemmisült. A helyreállítás után néhány év múlva a moziból Bartók Terem lett, melyet a Muzsika- és Hangversenyrendező Vállalat üzemeltetett 1967-ig, mikor is Várkonyi Zoltán kezdeményezésére az épületrész a Vígszínház társulatának új játszóhelyévé vált.

A Pesti Színház létrejöttével a Víg szélesíthette és gazdagíthatta repertoárját: itt kaptak helyet a kísérletezőbb, kevesebb szereplős előadások, a monodrámák, és azok a kortárs illetve klasszikus művek amelyeknek a körúti épület és színpad túl tágas lett volna.

A nyitóelőadás Gogol Egy őrült naplója volt Darvas Iván emlékezetes alakításával, és ez az előadás rögtön jelezte az új játszóhely karakterét. Azóta a Pesti színpadán sorra születtek a legendás előadások – Örkény, Nádas, Kornis, Spiró és Esterházy műveitől Shakespeare-en át Woody Allenig. Klasszikus komédiák, kortárs társadalmi drámák, és olyan népszerű ifjúsági előadások, mint A dzsungel könyve vagy a Toldi is otthonra leltek itt.

A Pesti Színház műsora

Minden jegy elkelt
Minden jegy elkelt
Minden jegy elkelt
Minden jegy elkelt
Minden jegy elkelt
Minden jegy elkelt
Minden jegy elkelt
Minden jegy elkelt
Minden jegy elkelt
Minden jegy elkelt
Minden jegy elkelt
Pesti Színház – Vígszínház