160 évvel ezelőtt, 1866. február 1-jén Szegeden született Delli Emma, a magyar színjátszás egyik legfinomabb, legeredetibb egyénisége, a 130 éves Vígszínház első társulatának meghatározó tagja.
Pályája már indulásakor kivételes ígéretet hordozott. A Színiakadémia ösztöndíjas növendékeként tanára, Csiky Gergely példaként állította társai elé: „Ettől a kis szegedi lánytól tanuljatok magyarul beszélni.” Ez a mondat nemcsak beszédtechnikájára vonatkozott, hanem egész művészetére: tisztaságot, természetességet, belső igazságot is jelentett.
Korai szerződései Kolozsvárra, majd Aradra és Nagyváradra vezették, ahol a közönség gyorsan felismerte benne a francia vígjátékok királynőjét, a naiva és a társalgási színésznő ritka elegyét. Játéka egyszerre volt könnyed és magával ragadó, finom és elementárisan igaz, és bájos közvetlenségével ellenállhatatlan is.
1896-ban Ditrói Mór meghívására lett az újonnan megnyíló Vígszínház tagja. Az első társulat egyik erőssége volt, azok közé tartozott, akik már a kezdetekkor meghatározták a Vígszínház játékstílusát: a modern, polgári, finom humorra és lélektani pontosságra építő színjátszást.
Az Osztrigás Mici, a Végrehajtó szellemes cocotte-ja, a Becstelenek cselédalakja, a Trilby főszerepe, az Ocskay brigadéros vagy a Hajnali vendég általa megformált nőalakjai mind a színház kezdeti időszakának ragyogó ékkövei voltak.
A sikerek nem jöttek könnyen. Keményen megdolgozott minden igazi színpadi pillanatáért. A Víg későbbi igazgatójának, Jób Dánielnek a visszaemlékezése szerint "Delli Emmát, aki nagyszerű színésznő volt, Ditrói Mór tízszer visszaküldte a próbán, nem jó, nem jó, kezdje el elölről. Mellette állt, kabátját panyókára vetve, borotválatlan, tüskés állat, két erős karját kinyújtva és lihegve a megfeszített erőlködéstől, ahogy próbálta szuggerálni a színésznőt. Nem ment a dolog. Delli Emma tizedszer is újrakezdte, nem jó, nem jó. Aztán nem bírta tovább, ájuláshoz közel, vérig hajszolva, sírva mondta, hogy hát nem megy. — Ez az, lányom — mondta Ditrói —, ez az a sírás, amit keresünk. Ezt ragadja meg, ezt tartsa meg! — azzal sarkon fordult és lement a kis hídon a színpadról a nézőtérre, Savanyú Józsi arcán — mert így hívták—boldog, ravasz mosollyal, folytatni a próbát."
Delli Emma tehetsége nemzetközi mércével is kivételes volt. Egyik alakításáról a világhírű olasz színész, Ermete Novelli – budapesti vendégjátéka idején – a legnagyobb elragadtatással nyilatkozott. Máskor a bécsi Burgtheater legendás művészei maradtak végig egy előadáson pusztán miatta.
1901 és 1905 között a Nemzeti Színház művésze lett, csatlakozott a Thália Társaság művészi bizottságához, és rendezőként is kipróbálta magát. Sikerei ellenére – férje, Török Lajos orvosprofesszor kívánságára – viszonylag korán búcsút vett a színpadtól. Ez a visszavonulás nem bukás, hanem egy befejezett, sűrű és ragyogó pálya lezárása volt.
Delli Emmánál „bájosabbat, kedvesebbet, színpadra termelt fényes tehetséggel, kevés anya szült e világra. Sem előtte, sem utána édesebb kecsteljesebb (hogy ne mondjam: sikkesebb) színésznő nem mozgott szintpadon, s ha francia, olasz vagy németnek születik, ma az egész világ dicsőítve harsogná nevét. Bármely szerepére gondolok, egyformán nagyok, mindenikben. Az ember nem is tudja, mit csudáljon rajta jobban? Lebilincselő, szívgyönyörködtető kedvességét, édes közvetlenségét, vagy csupa szív és báj lényét? Mert hiszen eget verő szépség nem volt, és mégis hódolattal vette férfi nő körül.”