A Vigszinház még csak hirből ismerőse a közönségnek, ma még csak azok a bátor utasok mondanak nekünk hirt róla, a kik költséget és fáradságot nem kimélve, eljutnak a Lipót-körut tájékára. Ezek beszélik, hogy a szinházban – egyelőre még publikum nélkül – de már is eleven élet folyik: dolgoznak, próbálnak nap-nap után. És mégis, ebben az embrionális állapotban is eljutott a Vigszinház oda, a hova más szinházak csak hosszas fönnállás után szoktak eljutni: az első primadonna-affért már megérte. A szinháznak ugyanis egylőre öt-hat primadonnája van: hogy melyik lesz közülük az igazi, az majd később válik meg. A primadonnák közt négy olyan, a ki vidéken különböző szinpadokon, de egyformán óriási sikerrel játszotta a Madame Sans-gène hires szerepét. A négyek ugyanabban a szerepkörben és a játszásnak ugyanazzal a vágyával ugyanazokat a szerepeket vindikálják maguknak, s egyikük, a kit a budai közönség különösen jól ismer, szörnyen megharagudott azon, hogy az igazgatóság Az államtitkár ur fő női szerepét nem neki, hanem Lánczy Ilka asszonynak osztotta ki. Haragja azonban megbotránkozássá változott, a mikor ő ugyanabban a darabban egy szakácsné-szerepet kapott. Gauther Margit, Fedora, Françillon, a mint edényt mosogat. Ki hallott ilyet? Ö egy percig sem marad tovább a Vigszinház kötelékében. Elment panaszra Ditróihoz, a müvészeti igazgatóhoz. Ditrói egy darabig kérlelte, de a mikor látta, hogy minden hasztalan, azt felelte:
– Ez az ügy Keglevich gróf ur resszortjába tartozik.
A gróf, a ki intendánssága idejéből ismeri az ilyen afféreket, mielőtt a müvésznő szóhoz juthatott volna, kijelentette neki:
– Primadonna-ügyekkel Szécsi igazgatótársam van megbizva.
Szécsi Ferenc becsukott ajtó mögül válaszolt:
– A szerződés a financiális igazgató, Faludi ur dolga.
Faludi Gábor, a ki most házasodott s a kinek a szinház hölgytagjaival elvből nem szabad tárgyalnia, megnyugtatta a müvésznőt:
– Legyen nyugodt nagyságos asszony, össze fogjuk hívni az igazgatótanácsot, a felügyelőbizottmányt és az ellenőrző választmányt s közösen fogunk dönteni a dologban.
Az ülés azóta megvolt, s a tüzoltóság képviselőjének, Szcerbovszki Szaniszló tűzoltó főparancsnoknak az inditványára elhatározták, hogy a szakácsné-szerepet elveszik a müvésznőtöl, a Lánczy Ilka asszony szerepét pedig neki is kiosztják.
A szép asszony kapitulált. Hogy ki volt? Tessék megvigyázni, ki fogja adni Lánczy Ilka szerepét Az államtitkár ur második kiosztásában.
(Budapesti Hírlap – a cikket eredeti helyesírással közöljük)
