Száz éve, 1915. október 17-én született New Yorkban Arthur Miller Pulitzer-díjas amerikai drámaíró és író, a 20. századi dráma- és színháztörténet meghatározó alakja.
Születésének 100. és halálának 10. évfordulója alkalmából tűzte műsorra a Vígszínház a Salemi boszorkányokat, amelyet Istenítélet címen fog bemutatni 2015 decemberében Mohácsi János rendezésében.
A Vígszínház 50 éve, 1965-ben mutatta be az első Arthur Miller-drámát, a Közjáték Vichybent Horvai István rendezésében. Ebben az előadásban lépett először a Víg színpadára az akkor még csak 17 éves Kern András, és a parádés szereposztásban együtt játszott Darvas Iván, Várkonyi Zoltán, Latinovits Zoltán, Benkő Gyula, Tomanek Nándor és Harkányi Endre. Ennek a darabnak az első magyarországi előadása a Vígszínházhoz kötődik, ahogy az Alkué is, amit 1969-ben Kapás Dezső állított színpadra Bánki Zsuzsa, Tomanek Nándor, Básti Lajos és Szakáts Miklós emlékezetes előadásában. Majd következett az Ügynök halála 1987-ben Szikora János rendezésében, Tordy Géza emblematikus alakításával a középpontban, Kapás Dezső 1991-es Pillantás a hídról rendezése és Rudolf Péter Salemi boszorkányok előadása 1998-ban.
Arthur Miller osztrák származású, jómódú zsidó család második gyermekeként látta meg a napvilágot.
Édesapja egy sikeres ruhagyár tulajdonosa volt, de üzlete a gazdasági válság idején tönkrement. Kamaszként Arthur Miller iskola előtt kenyeret hordott ki, hogy segítse a családját, és később, az egyetemi évek alatt is sokféle, nehéz, kétkezi munkákat kellett vállalnia, hogy tanulmányait fedezni tudja.
Az egyetemen újságírást tanult, és a Michigan Dail című iskolai lapnak dolgozott. Ebben az időben írta 1936-ban írta első drámáját No Villain címmel, amellyel rangos iskolai irodalmi díjat nyert. Ez a díj meghozta számára az elismerést, és a drámaírói karrier lehetőségével kecsegtette.
1938-ban, a diploma megszerzése után visszatért New Yorkba, ahol többek között a CBS (Columbia Broadcasting System) számára írt forgatókönyveket. 1940-ben feleségül vette egykori egyetemi csoporttársát, Mary Slatteryt, akitől két gyermeke született.
A második világháború idején testi alkalmatlansága miatt nem hívták be katonának, egy brooklyni hajójavító telepen dolgozott, és anyagot gyűjtött a Helyzet normális című riportregényéhez. A Broadwayn 1944-ben mutatkozott be Az ember, akinek mindenben szerencséje volt című drámájával, de a darab csúfosan megbukott. Anyagilag is nehéz helyzetbe került, ezért a világháború után megjelentette riportregényét, majd a Gyújtópont című regényt, amely az antiszemitizmus kérdéskörét járta körül. 1947-ben ismét a Broadwayn próbált szerencsét Édes fiaim című drámájával, melyet Elia Kazan vitt színpadra. A siker ezúttal nem maradt el, a színmű 328 előadást ért meg. Miller és Kazan Tony-díjat kapott, Millernek ítélték a New York-i drámakritikusok díját is.
Családi pénzügyei is rendeződtek, olyannyira, hogy farmot vásárolt Connecticutban, következő darabján már ott dolgozott. Az ügynök halála 1949-ben készült el, és még abban az évben színpadra állították. A Pulitzer-díjas darab, amely azóta is a világ számos pontján szerepel a színházak műsorán, a kor kiemelkedő drámaírójává avatta. A soha el nem érhető siker álomvilágában élő, gyermekeiért önmagát feláldozó Willy Loman alakja azóta is nagy színészek jutalomjátéka. Olyan művészek játszották már el a házaló kisember alakját, mint Fredric March, Rod Steiger és Dustin Hoffman, a magyarok közül Tímár József legendás alakítása mellett emlékezetes marad Tordy Géza ügynöke.
Az ötvenes évek elején számos baloldali ügyet támogatott, ezért McCarthy szenátor kommunistavadász bizottságának egyik céltáblája lett. Az ezzel kapcsolatos események árnyékában született a Salemi boszorkányok című drámája, amelyhez az 1692-ben lezajlott boszorkányperek szolgáltatták a történelmi hátteret. A mű - ha közvetve is - híven tükrözi mindazokat a személyes és erkölcsi dilemmákat, amelyekkel szerzője az ötvenes évek elején szembesült. A darabból kétszer készült film, 1958-ban és 1996-ban, ez utóbbi Oscar-díjat kapott a forgatókönyvért.
1955-ben a Két hétfő emléke és a Pillantás a hídról című darabjainak bemutatója után az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság perbe fogta, és hosszas procedúra után elítélte. 1956-ban elvált a feleségétől, és titokban feleségül vette Marilyn Monroe-t. A házassággal újfajta hírnévre tett szert: a popkultúra ismert arca lett, amitől kifejezetten irtózott. Házasságuk sikerében sokan kételkedtek, de Miller szerelmes volt, és ragaszkodott erkölcsi elveihez, ám kapcsolatukon ez sem segített. Alig öt évet éltek együtt, 1960-ban a Kallódó emberek című film forgatása közben szétköltöztek, hamarosan el is váltak. Monroe 1962 augusztusában meghalt, Miller pedig ugyanebben az évben feleségül vette Inge Morath fotográfust, akivel több közös könyvük is megjelent.
1964-ben megírta A bűnbeesés után című - önéletrajzi ihletésű - drámáját, majd a Közjáték Vichyben című darabot. 1969-ben Londonban maga rendezte meg Az alku című darabját. Hosszú szünet következett alkotói pályáján, későbbi darabjai pedig kevéssé lettek népszerűek. Közéleti tevékenysége továbbra is jelentős maradt: volt a PEN Club elnöke, felemelte szavát a diktatúrákban élő írótársaiért. 1995-ben pedig elvállalta az Oxfordi Egyetem kortárs színháztudományi tanszékének vezetését.
Élete utolsó éveiben rákkal és különböző szív- és tüdőproblémákkal küzdött, ami visszavonulásra késztette. 2005. február 10-én halt meg a Connecticut állambeli Roxburyben lévő farmján, amelyet még a Monroe-val való házassága idején vásárolt.
