Básti Lajos 1911. november 17-én született Keszthelyen. 1935-ben szerzett diplomát a Színházművészeti Akadémián. Bárdos Artúr Belvárosi Színházában kezdte pályáját, majd 1937-ben átszerződött a Vígszínházba, ahol a zsidótörvények miatt 1939–40-ben már alig kapott szerepet. 1941 tavaszáig még játszott a Magyar és az Andrássy Színházban, de azután a háború végéig nem szerepelhetett színpadon. Két munkaszolgálat között könyvkiadással és írással foglalkozott. 1945 tavaszán Várkonyi Zoltán Művész Színházába került. Két szerep eljátszása után az egyetlen produkciót megért Arizóna Irodalmi Varietét alapította meg. 1945 őszén a Nemzeti Színház szerződtette. 1968 és 1972 között a Vígszínház tagja volt, majd haláláig a Nemzeti Színházban játszott.
Fontosabb vígszínházi szerepei:
Gregory Solomon (A. Miller: Alku)
Halvard Solness, építőmester (Ibsen: Solness építőmester)
Edgar, várkapitány (Strindberg: Haláltánc)
Petkov (G. B. Shaw: A hős és a csokoládékatona)
Sam Nash (Neil Simon: Hotel Plaza)
Perella Raymond (Illyés Gyula: Tiszták)
Dávid Ferenc (Páskándi Géza: Vendégség)
Mudson, Sir Lowell főkormányzó (Szabó György: Napóleon és Napóleon)
Prónay (Sükösd Mihály: A kívülálló)
Fülöp spanyol király (Bruckner: Angliai Erzsébet)
