Kedves Pályázók!
Kellemes meglepetésként ért minket és nagy örömmel töltött el, hogy Soprontól Nyíregyházáig, Zalaegerszegtől Hajdúnánásig ilyen sokan válaszoltatok a felhívásunkra.
Bár a pályázatok jelentős része egyáltalán vagy részben nem felelt meg a kiírásnak, mégis úgy döntöttünk, hogy senkit nem zárunk ki a versenyből, tekintettel arra, hogy a vidéki diákok hátrányos helyzetben voltak, mivel A kő című előadásunk megnézése számukra komoly nehézségekbe ütközött.
A szakmai zsűri tehát kizárólag az irodalmi értékek mentén hozta meg döntését.
A legígéretesebb szerző díjában részesül:
SZABÓ SZÁVA ANNA
a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium tanulója A cseresznyefa című novellájáért
és
SÁGI ANNA
az Eötvös József Gimnázium tanulója Az én kövem című verséért.
A zsűri különdíját
JÁVOR KATALIN
a Fészek Waldorf Általános Iskola és Gimnázium tanulója kapja Az ablak című novellájáért.
Nagyra értékeljük és dicséretben részesítjük Füzes Borbála és Füstös Zsófia munkáját is. Ők mindketten a Leövey Klára Gimnázium tanulói.
Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak, és még egyszer köszönjük, hogy ilyen sokan vettétek a fáradtságot, és annak ellenére, hogy rengeteg házi feladatotok van, tollat illetve billentyűzetet ragadtatok.
A díjak átadásának időpontjáról telefonon vagy e-mailben értesítjük az érintetteket.
Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!
