Benkő Gyula (Budapest, 1918. augusztus 22. – Budapest, 1997. június 30.) kétszeres Kossuth-(1953; 1956), és Jászai Mari-díjas (1956); emellett érdemes (1960) és kiváló művész (1968), a Vígszínház egykori legendás tagja ma ünnepelné 100. születésnapját.
A Vígszínház Harsányi Zsolt-díjjal (1997), illetve Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel (1971) ismerte el, emellett a Halhatatlanok társulatának örökös tagja (1996).
1939-ben végzett a Színművészeti Akadémián, Ódry Árpád osztályában. 1939 őszén Jób Dániel és Roboz Imre előbb ösztöndíjas, később rendes tagként szerződtette a Vígszínházhoz, amelyhez a háború után is hű maradt. A régi vígszínházi stílus képviselője. A „régi” Víghez való tényleges viszonyát mi sem jellemzi jobban, mint hogy egyedül Benkő Gyula az a művésze a színháznak, aki már a felszabadulás előtt is a színház tagja volt és egyetlen más együttesnél sem működött.
Rövid ideig (1948 tavaszától – 1949-ig) harmadmagával igazgatta is a színházat – átmeneti megoldásként – háromtagú igazgatóság vette át ekkor a színház irányítását: Somló István, Tolnay Klári és Benkő Gyula.
1949-ben államosították a színházakat, ami alól a Vígszínház sem volt kivétel. Ekkor az Ifjúsági Színházhoz került.
1951-ben, Várkonyi Zoltán hívására az újjáépült (a háború alatt bombatalálatot kapott az épület) újonnan Magyar Néphadsereg Színház (1951-1961) néven működő Vígszínházhoz szerződött (1961-től ismét Vígszínház néven), aminek 1978-ig – nyugdíjba vonulásáig tagja maradt.
Több Várkonyi Zoltán film fontos szereplője volt: A harag napja, Fotó Háber, A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Egri csillagok, Szemtől szemben, Ártatlan gyilkosok.
Bán Frigyes Szegény gazdagok című filmjének főszereplője volt.
Utolsó filmjeinek egyike a Kern András rendezte Sztracsatella volt.