A színház meghívására a múlt szombati Rómeó és Júlia próbán vendégünk volt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes.
Csaba testvér 1992 óta több ezer nehézsorsú, mélyszegénységben élő árva és éhező gyereket karolt fel Erdélyben, gyermekotthonokat hozott létre, a kicsiknek ételt és ruhát adott, és ezt a fantasztikus karitatív munkát egyre nagyobb hatékonysággal, egyre többeken segítve töretlen erővel és nagy humorral, életkedvvel folytatja.
Böjte Csabát azért hívtuk meg, mert a Rómeó és Júliában a szerelmesek legfőbb segítsége, akivel megoszthatják titkaikat, és aki odafigyel rájuk, az épp egy ferences rendi szerzetes – Lőrinc barát – akárcsak Csaba testvér.
A ferences atya saját munkájáról és küldetéséről mesélt az alkotóknak, és a dráma kapcsán hangsúlyozta a békés párbeszéd, a kimondott szó gyógyító szerepét. Eszenyi Enikő és a társulat felajánlotta segítségét a dévai gyerekeket támogató Szent Ferenc Alapítványnak, és így Böjte Csaba meghívására 2011 júliusában a társulat tagjai Erdélyben fognak egy hetes játékos színházi tábort tartani a gyerekeknek. Csaba testvér szavai nagy hatással voltak mindenkire, aki szombaton ott volt, így a Rómeó és Júlia szereplői már biztos mennek Dévára...