Elhunyt Pándy Lajos, a Vígszínház színésze

bd67e01de1c6c8a6c4a73300f73c8126f29839d1.png

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2014. május 17-én, életének 93. évében elhunyt Pándy Lajos Jászai Mari-díjas színművész, aki több mint 60 éven át volt a Vígszínház társulatának tagja . Pándy Lajost a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Pándy Lajos temetése 2014. június 5-én 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Pándy Lajos a szlovákiai Perbetén született. 1948-ban végezte el az Országos Színészegyesület színiiskoláját, és a Belvárosi Színház tagja lett. 1951 óta a Magyar Néphadsereg Színházának, illetve a Vígszínháznak a művésze. 120 hangjátékot és 50 színdarabot fordított magyarra, egyebek közt Čapek összes darabját és Hašek Svejkjét is. Közel 30 játék- és tévéfilmben, illetve számtalan rádiójátékban szerepelt. A csodálatos menyegző című könyve 1977-ben, a Súgópéldány 1989-ben jelent meg. 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1971-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 2013-ban pedig Gobbi Hilda-díjat kapott.

1951. december 21-én mutatta be a Magyar Néphadsereg Színháza, azaz a Vígszínház "színházavató díszbemutató előadás" keretében Szigligeti Ede: "II. Rákóczi Ferenc fogsága" című drámáját. Az előadást Várkonyi Zoltán rendezte és a plakát tanúsága szerint, az akkori magyar színművészek elitje játszott a darabban, Benkő Gyulától Ruttkai Éváig, Ajtay Andortól Sulyok Máriáig. Ennek a hatvan évvel ezelőtti aranycsapatnak volt Pándy Lajos is a tagja, és azóta is megszakítás nélkül a Vígszínház társulatához tartozott, és a több mint hatvan év alatt megszámlálhatatlan szerepben szerezett örömet a közönségnek.

„Mindig nagyon korán bejött a színházba, és nagyon gondosan készült. Utoljára Heltai Jenő A Tündérlaki lányok című művében lépett színpadra, már nyolcvan felett. Pándy Lajos igazi szellemi ember volt, különleges gondolkodó, aki számtalan alakítása mellett rádióműsorokban szerepelt, s egy ország ismerte hangját a rádióból. A művészi alázat, a lelkiismeretesség és a pontosság hármasa jellemezte ” – emlékezik rá Marton László, a színház főrendezője.

Legendásan szép orgánum és egyedülálló humor jellemezte. Hosszú, gazdag élet után, 92 évesen hunyt el. Pándy Lajost az egész társulat szerette, tisztelte és gyászolja.

Az Index megemlékezése Pándy Lajosról

Elhunyt Pándy Lajos, a Vígszínház színésze – Vígszínház