Kedves Nézőink!
A Vígszínház egész társulata nevében köszönjük, hogy velünk vannak! Minden előadás ünnep és a taps Önöknek is szól.
Örömmel tájékoztatjuk Nézőinket, hogy decemberi programunk november 1-én 10 órától elérhetővé vált honlapunkon. Jegyet vásárolni november 2-a óta a jegyértékesítési pontjainkon és online tudnak.
A 2020/2021-es évad korábban meghirdetett programjában változás történt: 2020 decemberében a Szerelmek városa című zenés produkciót terveztük színpadra állítani ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A jelenlegi helyzetben úgy döntöttünk, hogy a grandiózus, sok szereplőt, táncosokat, zenészeket felvonultató produkciót az évad második felére halasztjuk. A konkrét időpontot a későbbiekben, az elkövetkező hónapok fejleményeinek ismeretében tesszük közzé. Nem maradhat a december premier nélkül, így csakazértis lesz bemutató! Részletek hamarosan…
Ezen felül két novemberi időpontváltozásról szeretnénk Nézőinket tájékoztatni.
- A november 2-ai A doktor úr című előadás (Gombaszögi Ella bérlet) technikai okok miatt elmaradt. A jegyeket és bérleteket A doktor úr novemberi előadásaira tudják becserélni.
- A november 24-re kiírt Játék a kastélyban december 15-én lesz megtartva. A jegyek automatikusan érvényesek az új időpontra, vagy november 13-ig visszaválthatók értékesítési pontjainkon.
A Pesti Színház következő bemutatója, A kő című előadás a terveknek megfelelően november végétől lesz látható.
A részletekről érdeklődjön a szervezes@vigszinhaz.hu e-mail címen, vagy keresse Szervezési Irodánk munkatársait!
Vigyázzanak magukra! Vigyázzunk egymásra!
