Makó, Páger Antal szülővárosának képviselő-testülete 2001-ben határozott a díj alapításáról: “Téni bácsi” legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását az önkormányzat a Páger-család hozzájárulásával készítteti el évről évre. A gyűrűt maga Páger Antal is elismerésként kapta, nyolcvanéves korában a Vígszínháztól.
Eszenyi Enikő a díjról:
„Nagyon szerencsés vagyok, hogy a főiskola után a színészóriással, Páger Antallal játszhattam együtt a
Tangó
című előadásban, Kapás Dezső rendezésében ő játszotta a Nagypapát. A Pesti Színházban volt egy saját fotelje, mindig abban ült, engem pedig gyakran a térdére ültetett, és úgy beszélgettünk. Rengetegszer láttam a
Kőműves Kelemen
Vándoraként, a
Boszorkányszombat
című filmben is együtt forgattunk. Minden szerepére gondosan felkészült, emlékszem, mindig lerajzolta a jelmezét is, pontról pontra kitalálta a figuráját, rengeteget tanultam tőle. Amikor a
Jóembert keresünk
című előadás kettős főszerepét próbáltam, Sui Ta figurájába beépítettem egy különleges, csak rá jellemző gesztust, ahogy két ujját oldalra csapta. Téni bácsi emléke nagyon erősen él bennem, megtiszteltetés és nagy öröm, hogy a Páger Antal Színészdíjat idén én kapom. Hálásan köszönöm!”
