Eszenyi Enikő Vízkeresztje Pozsonyban

8cc02b4241242acd35aeeaa606fc04f79bf6cf5a.jpg

2013. július 3-án a pozsonyi várban mutatták be a Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare-vígjátékot Eszenyi Enikő rendezésében.

A Shakespeare-fesztivál nyitóelőadásában tehetséges fiatal szlovák, cseh és magyar színművészekkel dolgozott együtt a Vígszínház igazgatója. Eszenyi Enikő már többször rendezett cseh illetve szlovák nyelvterületen, és idén már második rendezését láthatta a szlovák közönség, hiszen májusban a pozsonyi Aréna Színház mutatta be a Vénusz nercben című darabot, melyet Eszenyi Enikő állított színpadra.

A Vízkereszt, vagy amit akartok honlapja >>

Szereplők: Tomáš Maštalír, Eva Sakálová, Martin Hofmann, Judit Bárdos, Kristína Turjanová, Ján Jackuliak, Peter Kadlečík, Daniel Žulčák, Tóth Gábor, Roman Poláčik, David Hartl, Alexandra Palatinusová, Jakub Rybárik.

Eszenyi Enikő Vízkeresztje Pozsonyban – Vígszínház