Február 6-án 19 órától
Márai Sándor Hallgatni akartam
című művét láthatják nézőink előre rögzített felvételről,
Marton László
rendezésében és
Hegedűs D. Géza
felejthetetlen előadásában. A Hallgatni akartam tekinthető Márai első emigrációban írt művének, amit az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánt. Az elbeszélés kezdődátumának az Anschluss történelmi eseményét választja az író, majd az azt követő tíz évet dolgozza fel, egészen addig a napig, amíg úgy dönt, hogy az emigrációt választja.
Jegyvásárlás:
eszinhaz.hu/.../elo/hallgatni-akartam-202102061900
1887.
február 13-án
született
Csáth Géza
író, orvos, zenekritikus, a 20. század eleji magyar széppróza egyik megújítója. Születésnapján mutatjuk be a
Csáth és démonai című
felolvasószínházi előadásunkat,
Vörös Róbert
rendezésében,
Horváth Szabolccsal
a címszerepben. A darab eredeti levelekkel, naplóbejegyzésekkel, valamint Csáth irodalmi műveivel és zenéivel próbálja megidézni a nagyszerű polihisztor máig ható zsenijét.
Jegyvásárlás:
eszinhaz.hu/hu/eloadasok/elo/csath-202102131900
Február 21-én
19 órától
a
„Kinek az ég alatt már senkije sincsen…”
című előadásunkat közvetítjük felvételről.
Vecsei H. Miklós
Arany János és Petőfi Sándor levelezéseiből, elbeszéléseiből, valamint naplóbejegyzéseiből készített színdarabját
ifj. Vidnyánszky Attila
rendezésében 2018-ban mutattuk be a Pesti Színházban.
A korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű, Arany János élettörténetén keresztül próbálja közelebb hozni hozzánk a kor nagyjainak szellemiségét. A reformkori emberi kapcsolatok bemutatásával, a március 15-i eseményekhez fűződő hitek megidézésével az előadás választ keres arra, hogy mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához.
Jegyvásárlás:
eszinhaz.hu/.../elo/kinekazegalatt-202102211900
Február 27-én 19 órától
online közvetítés formájában mutatjuk be a Yasmina Reza, francia drámaíró
Bella Figura
című komédiáját. A darab középpontjában az emberi kapcsolatok szövevényes hálója áll, mindannyiunk számára ismerős helyzetek és véletlenek.
Két pár és egy anyós. Szeretők és házasok. Egy titkos romantikus vacsora és egy sokadik születésnap. Boris épp odaviszi vacsorázni a szeretőjét, ahol a felesége legjobb barátnője ünnepli az anyósa születésnapját. Hogyan végződhet egy ilyen este? Pezsgő, tengeri sün és kagyló keveredik vágyakkal, álmokkal és csalódásokkal ebben a sírós-nevetős darabban, amelyet
Török Ferenc
filmrendező állít színpadra.
Az előadásban színpadra lép
Petrik Andrea
,
Halász Judit
,
Kovács Patrícia
,
Stohl András
, és
Wunderlich József
.
Jegyvásárlás: eszinhaz.hu/hu/eloadasok/elo/bellafigura-202102271900
