Szinte borítékolhatóan előkelő helyezése lesz a 2013. évi ranglistán a társulat
Jóembert keresünk
előadásának (a darab a pécsi színházi találkozón, Eszenyi Enikővel a főszerepben, három elismerést is bezsebelt), amelyet a múlt év októberi bemutató óta már több mint 30 ezren láttak.
Ősi átok látszik megtörni ezzel: a HVG által 2006 óta készített színházi kutatás tapasztalatai szerint a rangos szakmai díjakkal elismert előadások a látogatottság szempontjából korábban jellemzően az also, nagy ritkán a középmezőnyben tanyáztak, és általában alig hoztak 10 ezernél több nézőt. A közönség és a szakma értékítélete ezúttal mintha egy irányba mutatna: a nézők a lábukkal szavaztak a pécsi POSzT sztárelőadására. – írja a Heti Világ Gazdaság a 2013. augusztus 31.-i számában.
A HVG 10-es listában rangsorolja a 2012-ben legtöbb nézőt vonzó előadásokat. A listán előkelő helyen szerepel három előadásunk is: a Makrancos Kata a negyedik, A lovakat lelövik, ugye? az ötödik, míg A padlás a nyolcadik a sorban.
