HELP PONT a Vígben

709a6a5afe2562516aeff10c756a3cfe95ac8c17.jpg

Június 1-jén délután mint kulturális intézmény elsőként csatlakoztunk a HELP újraélesztő programjához. Minden nézőnk és kollégánk biztonságban érezheti magát.

Eszenyi Enikő az Adlife Media Point Zrt-vel és a HELP-pel közösen rendezett sajtótájékoztatón a következőket mondta el:   "Évekkel ezelőtt, 1995 decemberében 35 éves, kedves kollégánknak, Várnagy Zoltánnak előadás közben állt le a szíve. A kiérkező mentők már nem tudták újraéleszteni, és tíz nap múlva a kórházban elhunyt. Talán, ha a Vígszínházban már akkor lett volna újraélesztő készülék, még ma is élne, az idén lenne ötven esztendős.   A hazai statisztikák ijesztőek. Magyarországon évente 2O – 25.OOO ember hal meg hirtelen szívmegállásban, azaz minden 20. percben 1 ember veszti életét. Budapesten minden órában egy-egy fővárosi polgár szorulna segítségre közterületen, közlekedési eszközön vagy közintézményben. Hátborzongató, hogy sokszor milyen kevésen múlik egy ember élete. A hirtelen keringésleálláskor fellépő vészhelyzetben az első 4 perc a legkritikusabb, így létkérdés, hogy a mentő megérkezéséig a bajbajutottak gyorsan, szakszerűen és hatékonyan kapjanak korai sürgősségi életmentést.   Mindezek ismeretében a legtermészetesebb, hogy a kulturális intézmények közül elsőként csatlakozott a VÍgszínház a HELP újraélesztő programjához, és közös erővel elhelyeztük ezt az életmentő berendezést a színház előcsarnokában. Így társulatunk és közönségünk is nagyobb biztonságban tudhatja magát a Vígszínházban. A hivatalos átadást megelőzően a színházból eddig tizenketten vettek részt az újraélesztés oktatáson, ahol megtanulták a defibrillátor biztonságos működtetését és az újraélesztés alapvető technikáit. A társulat 11 művésze: Borbiczki Ferenc, Epres Attila, Hegyi Barbara, Hullan Zsuzsa, Igó Éva, Józan László, Juhász István, Majsai-Nyilas Tünde, Molnár Áron, Pap Vera, Tornyi Ildikó, és Várnai Péter, a Vígszínház művészeti főtitkára is elvégezte a nemzetközi szabvány szerinti újraélesztés tréninget – a magyar kulturális intézményben zajló nagyszabású és tovább folytatódó képzés szintén különleges, hiszen első és egyedülálló az országban. A Vígszínházba évente több mint 35O.OOO ezer néző látogat el, és sajnos tudjuk, nemcsak a színpadon, de a nézőtéren is bármikor, bármi megtörténhet. Épp ezért színházunk ezzel a modellértékű kooperációval is élenjáró szerepet kíván vállalni a társadalmi szemléletváltásban és a felvilágosításban."   A Vígszínház dolgozói közül Páhány Dóra, Hegyi Krisztián, Harangozó László, Szlávik János, Mátyásné Boross Györgyi, Leskó Ferencné Olga, Urbanek Gyöngyi, Fényesné Németh Mariann, Illyés Ákos, Takácsné Tóth Anikó, Horváth Tamás és Bari Lajos végezte el a tanfolyamot. Olvassák el Hullan Zsuzsa blogját! Köszönjük a HELPnek és a Adlife Media Point Zrt-nek, hogy biztonságban érezhetjük magunkat! www.help.hu
HELP PONT a Vígben – Vígszínház