Kaszás Attilára emlékezünk

kaszas_plakat.jpg

Kaszás Attila 1960. március 16-án született a felvidéki Vágsellyén. 1983-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként, osztálytársai Bardóczy Attila, Eszenyi Enikő, Méhes László, Rátóti Zoltán, Rónaszegi Judit, Töreky Zsuzsa.

Főiskolai vizsgáján Csehov Cseresznyéskert jében, Lopahin szerepében, Béres Ilona oldalán már feltűnt utánozhatatlan tehetsége. 1983-ban mint főiskolás lépett először a Vígszínház színpadára, 1984-től tizenöt éven át volt színházunk társulatának tagja. Egyik első szerepét Weöres Sándor színpadi művében, A kétfejű fenevad ban játszotta.

Emlékezetes alakítások fűződnek vígszínházi éveihez. Elbűvölő volt, mint léhűtő Dorozsmai Pista a Csókos asszony ban. A fiatal testvér, Happy alakját fájdalmas színekkel rajzolta meg Az ügynök halálá ban. Presser Gábor és Sztevanovity Dusán neki írta Rádiós szerepét A padlás ban, a Fényév távolság című dal örökre összefűződött a nevével. Ellenállhatatlanul sármos és veszélyes volt Bicska Maxiként a Koldusoperá ban. Átütő férfibája tette emlékezetessé Orlando szerepében az Ahogy tetszik ben. Korszakos jelentőségű Jimmy a Dühöngő ifjúság ban, Eszenyi Enikővel, Igó Évával és Szarvas Józseffel a ’90-es évek fiataljainak életérzését fogalmazták meg. A West Side Story -ban Tonyt énekelt feledhetetlenül. Külvárosi csavargóként hódította meg a szíveket, mint Liliom . Ragyogó költői és színpadi erejét mutatta meg Sugár grófja szerepében A Heilbronni Katicá ban. Egy újabb emblematikus Shakespeare-szerep a Macbeth. Bertolt Brecht Baal jában a Baalt játszotta megrendítően. A lovászfiúból lett uraság szerepében a Mágnás Miská ban ízes humorát is megmutatta ének- és tánctudása mellett. Mrozek Tangó jának Edekjeként abszurd humorát is megismertük. Bájos vadember Caliban szerepében Shakespeare A vihar jában. Lázas indulatú Dmitrij Karamazov Dosztojevszkij remekművében. A nőgyűlölő katonából szerelmes férfivá érő Benedettoként is kiválót alkotott a Sok hűhó semmiért ben. Ez volt utolsó vígszínházi szerepeinek egyike.

Alkotótárs és főszereplő volt Eszenyi Enikő első rendezésében, a mára már legendássá lett Leonce és Léná ban, partnere az ugyancsak feledhetetlen Pap Vera.

Kaszás Attilát 1988-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor-emlékdíjjal és Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel tüntették ki.

A Vígszínház társulata és nézői szeretettel emlékeznek a felejthetetlen művészre, a nagyszerű színészre, a csodálatos barátra és emberre: Kaszás Attilára!