Kolozsvári vendégszereplés

2bc2d1a431367ecd67b3c6c2ca82ac395f945c48.jpg

A Vígszínház társulata két nagysikerű előadással vendégszerepelt Kolozsváron az Állami Magyar Színházban. Május 26-án Esterházy Péter Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk című darabját mutatta be a színház a stúdiószínpadon Sopsits Árpád rendezésében. A Vígszínház Házi Színpadán futó monodráma Esterházy regényének színpadra adaptált változata, melyet Majsai-Nyilas Tünde ad elő.

Az Esterházy-adaptációt követően másnap, május 27-én Hanoch Levin Átutazók című darabja mutatkozott be a kolozsvári teátrumban. A különleges humorú, költői szépségű művet Eszenyi Enikő rendezte, s többek között Törőcsik Mari, Kern András, Börcsök Enikő, Harkányi Endre, Lukács Sándor, Hegyi Barbara és Fesztbaum Béla főszereplésével láthatta a Szamos menti város közönsége.

S mialatt szinte az egész társulat Kolozsváron vendégszerepelt, a Vígszínház május 27-én már az első Ghetto előadásnak adott otthont. Joshua Sobol megrendítő mélységű, az életigenlést középpontba állító drámáját a nemzetközi hírű Omri Nitzan rendezte, s az izraeli Cameri Színház adta elő.

Kolozsvári vendégszereplés – Vígszínház