Kútvölgyi Erzsébet kapta a Páger-díjat - VIDEO

2e9254e520d5b597f0f0773bb5a31461c11a356f.jpg

Társulatunk tagja, Kútvölgyi Erzsébet kapta idén a Páger Antal-díjat, amelyet vasárnap vett át a makói Hagymaházban.

A makói önkormányzat elismerését minden évben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri - Hegedűs D. Géza, Tordy Géza és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája - egyhangúlag úgy döntött, hogy idén Kútvölgyi Erzsébet Kossuth-díjas, érdemes művész kapja a Páger Antal-díjat.

Drága Zsike, a Vígszínház társulata büszke Rád, szívből gratulálunk!

Kútvölgyi Erzsébet
Budapesten született. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. 1971-től a Vígszínház tagja. Színházi szerepei mellett több mint 40 filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást, de portré- és ismeretterjesztő filmet is rendezett. 1975-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott. Ötször nyerte el az Ajtay Andor-emlékdíjat (1978, 1986, 1995, 1999, 2007).
1990-ben Érdemes Művész lett. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét kapta. Ugyanebben az évben nyerte el a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt is. 2004-ben Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal tüntette ki a Vígszínház. 2008-ban Kossuth-díjat kapott.

Kútvölgyi Erzsébet kapta a Páger-díjat - VIDEO – Vígszínház