Idén ismét különleges programokkal ünnepeltük a Magyar Dráma Napját a Pesti Színházban szeptember 18-án. Nézzék meg videónkat, és olvassák el Juhász Iván írását a Kamaszba-zárva pályázatunk nyertes jeleneteinek bemutatásáról, és Vajda Viktória beszámolóját Galgóczi Erzsébet Egymásra nézve című művének felolvasószínházi előadásáról.
Kamaszba-zárva - jelenetinstalláció a tavasszal meghirdetetett jelenetírói pályázat nyertes alkotásaiból
Egy komolyan vett pályázat
A tegnapi napon, a Pesti Színházban, a MAGYAR DRÁMA NAPJÁN megtörtént az, amire ritkán van példa: a felnőttek olyan tisztelettel és érdeklődéssel vették körül a diákokat, fiatalokat, ami párját ritkítja manapság.
A Vígszínház pályázatának zajlott itt a befejező aktusa, a Kamaszba zárva nyertes jeleneteinek bemutatója. Már a Váci utcán feltűnt, hogy alig fér be a sok néző, és a roppant sok érdeklődő máris ott kavarog a színház folyosóin, büféjében, pincéjében és mindenütt.
Ott vannak ezen az estén azok az AKG-s diákok (Szilasi Flóra és Rácz Juli) is, akiknek írásait beválogatták, és most igazi színházban, igazi színészek dolgoznak azért, hogy egy emlékezetes, egyáltalán nem szokásos estét szerezzenek a közönségnek. Arról nem is beszélve, hogy a szervező (Koltai Edina) is ide jár. Mindnyájan kezet szoríthatnak Eszenyi Enikővel is, miután már a színészek-színinövendékek körében learatták a lelkes tapsokat.
Ami igazán jólesett a szívemnek, az az odaadás, amellyel a fiatal és idősebb színészek és a rendezők színre vitték a jeleneteket, s ők minden esetben meg is toldották a komolyságukat azzal, hogy a tapsok után nem felejtették el bemondani a szerzők nevét és a mű címét. És valóban: az egyik jelenet frissebb és elevenebb, mint a másik, a nézők hol könnyeznek, hol kacagnak.
A nagy csapattal, jól szervezett bemutató-sorozat után a színpadon, a nézők előtt is megjelenhettek a diákok, akik oklevelet és ajándékot is kaptak, ezzel még szeretettelibb lett az egyébként is közvetlen hangulat.
Büszke voltam a tegnapi napon, de még jobban örültem annak, hogy a felnőtt társadalom (prominens) tagjai, élükön a színház igazgatójával ilyen kitüntetett figyelemben részesítették azokat, akik a jövő nézői vagy éppen művészei lesznek.
Juhász Iván, magyartanár, AKG
2011. szeptember 19.
Galgóczi Erzsébet: Egymásra nézve - felolvasószínházi előadás
Vannak olyan dolgok, amelyekről már sokan beszéltek, sokféleképpen. De talán ezekről sosem eshet elég szó, megfelelő módon, tiszteletet és véleményt nyilvánítva. A Magyar Dráma napján a Pesti Színházban egy ilyen téma került terítékre, felolvasószínház formában.
Galgóczi Erzsébet életművének kiemelkedő pontja az Egymásra nézve. Az írónőt mellőzték állítólagos dekadenciája miatt, művét betiltották, holott még ma is aktuálisak azok a problémák, amikkel foglalkozik. Rendkívül „sűrű” a tematikája, ugyanis amellett, hogy a Kádár-korszak miértjeit feszegeti, a homoszexualitással is foglalkozik, olyan hangot üt meg, ami méltán kap helyet a színpadon a Magyar Dráma Napján.
Az Egymásra nézve felolvasó-színházi előadása megrázó erővel hatott ránk, nézőkre. Hiába volt a szövegkönyv a színészek kezében, semmit sem veszett el abból az energiából, ami a darabban rejlik: a színészek magukénak érezték szerepeiket, és magukból adták bele azt az igazságkeresési vágyat, ami valahol mindannyiunk sajátja.
Ami igazán magával ragadott, az a színpadról szóló nyers, szókimondó szöveg volt. Olyan őszinte hangszínen beszéltek a szereplők, hogy szinte fojtogatott a gondolat: igen, én is ki szeretném mondani, vállalva a következményeket. Igen, néha sokkal többet ér a kockázatokkal járó kimondott szó, mint a néma hazug-lét.
Az estének ritmusa volt, szellemisége, de legfőképpen lelke. Az előadás rendezője, Hegedűs D. Géza tekintete mindvégig a színészeket követte, szinte velük suttogta a szöveget, tökéletesen együtt élt a darabbal. Kiválóan működött az összhang a Vígszínház művészei, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói között; egymást ellenpontozták a hangsúlyos, komoly, prózai részek és a groteszkül vidám zenés betétek.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, ha azt kívánom, bárcsak lenne folytatása ennek az ígéretes felolvasásnak, immáron szövegkönyvek nélkül, de ugyanezzel a különleges légkörrel, ami vasárnap este jelen volt a Pesti Színházban.
Vajda Viktória, egyetemista, Károli Gáspár Református Egyetem