Vígegyetemünk második „előadását” október 3-án tartottuk a Pesti Színházban, ahol az érdeklődők a Mikve című új bemutatónk nyílt próbáját tekinthették meg.
A közönséget Michal Docekal rendező, a prágai Nemzeti Színház igazgatója köszöntötte, aki elsőként a darab szerzőjét, Hadar Galront mutatta be. Megtudhattuk, hogy a fiatal izraeli írónő színésznőként kezdte pályáját, ami miatt családja szakított vele, hiszen az ortodox közben ez a hivatás elfogadhatatlan. A rendező arról is beszélt, hogy mit mondhat nekünk ez a darab itt Közép-Európában, és a Mikve időszerűségét a lázadás motívumában ragadta meg. Szerinte az egyén lázadása, mely a mikroközösség egészére kihat, tértől, időtől és társadalmi rendszertől független.
Ezt követően két részletet láthattunk a darabból, majd a közönség tagjai tehettek fel kérdéseket az alkotóknak. Így tudtuk meg többek között azt is, hogy a darabra a prágai Nemzeti Színház egyik dramaturgja talált rá az izraeli színházak éves seregszemléjén, így került a Mikve cseh színpadra, ahol már három éve műsoron van, és töretlen népszerűségnek örvend. Amikor Eszenyi Enikő látta az előadást Prágában, azonnal tudta, hogy a Mikve nem hiányozhat a Vígszínház idei évadából, mely a nagy klasszikusok mellett a női írókra, női alkotókra helyezi a hangsúlyt. Sokakat érdekelt az is, mennyire nehéz a színésznőknek külföldi rendezővel dolgozni. Mint kiderült, nyelvi akadályok egyáltalán nincsenek, hiszen a rendező munkáját Szabó G. László újságíró segíti, aki kiválóan beszél csehül. Igó Éva szerint egy idegen ajkú rendező olykor még segíti is a színésznő munkáját, hiszen a színésznő ilyenkor arra törekszik, hogy gesztusaiban is minél kiforrottabban jelenítse meg az általa életre keltett karaktert. Egy kérdésre válaszolva a rendező elmondta azt is, hogy a színésznőket több szerepben is megnézte, mielőtt kialakult a végleges szereposztás, és hogy végtelenül boldog, amiért ilyen remek csapat állt össze, hiszen ebben a darabban minden a nyolc női szereplő összjátékán múlik. Egy néző arra volt kíváncsi, hogyan készültek a színésznők a szerepre, részt vettek-e a próbák során valamilyen „tanulmányúton”, amely megismertette őket az ortodox zsidó közösséggel. A művésznők elmesélték, hogy ellátogattak egy igazi mikvébe, ami nagyon tanulságos volt számukra, mert sok olyan részletet tudtak meg, amit a szerepformálás során is fel tudtak használni. Valaki azt szerette volna tudni, hogy a prágai előadást kellett-e adaptálni valamennyire a magyar közönséghez, vagy Prágában gyakorlatilag ugyanezt az előadást látnánk, csak más nyelven, más színésznőkkel. A rendező elmondta, hogy a díszlet, a színpadkép Csehországban is ugyanilyen, az előadás mégis merőben más, hiszen azt végső soron a színésznők egyénisége határozza meg. Ugyanerre a kérdésre válaszolva Eszenyi Enikő kifejtette, hogy szakmailag lehetetlen más színpadképet használni, hiszen az ember egy adott előadásban hisz, és nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy máshogy tudjon megközelíteni egy darabot. Elmesélte, hogy a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-darabból is így tudtak kétnyelvű előadást csinálni, hiszen itthon és Prágában ugyanolyan elképzelések alapján rendezte meg, így a színészek tökéletesen tudtak reagálni a számukra idegen nyelvű mondatokra is. Az efféle kétnyelvű előadások mindig maradandó élményt jelentenek az alkotók életében, talán a Mikve lesz a következő ilyen. Köszönjük, hogy eljöttek, szeretetettel várjuk Önöket az előadásra is! Ne feledjék, bemutató október 8-án a Pesti Színházban!