A romániai Craiovában, a XV. Premio Europa keretében vehette át Bodó Viktor a XIII. Europe Prize Theatrical Realities kitüntetését április 25-én.
Az Európa Színházi Díjat, melynek létrehozásáról 1986-ban döntött az Európai közösség, először Ariane Mnouchkine vehette át. A következő években Peter Brook, Giorgio Strehler, Robert Wilson, Lev Dogyin, Pina Bausch és Harold Pinter is a kitüntettek között volt.
Europe Prize New Theatrical Realities, azaz az Új Színházi Valóságok elnevezésű „mellékdíj" a harmadik találkozón született meg, Anatolij Vasziljev, Eimuntas Nekrosius, Oskaras Korsunovas, Josef Nadj, Alvis Hermanis és a Rimini Protokoll is a kitüntettek között szerepelt az évek folyamán, 2009-ben pedig Schilling Árpád vehette át a díjat Wroclawban.
Bodó Viktor elismerése a Vígszínház társulatát is nagy büszkeséggel tölti el, jelenleg két rendezését is láthatják színházunk nézői. A revizor című előadás februárban a Reims Scéne D'Europe művészeti fesztiválon hatalmas sikerrel vendégszerepelt. A revizor legközelebb május 7-én, a Koldusopera május 4-én látható a Vígszínházban.
