Ma délelőtt évadnyitó sajtótájékoztatót tartottunk a Pesti Színházban, ahol Eszenyi Enikő ismertette az évad programját, részletesebben beszélt a szeptemberi és októberi bemutatókról, és a készülő produkciók színészei és rendezői meséltek az előadásokról.
A sajtó számára tartott mai tájékoztatóval hivatalosan is elindítottuk az idei évadot: szeptemberben és októberben máris hat bemutatónk lesz. Továbbra is ápoljuk tradícióinkat és keressük az új történeteket, ezért klasszikusok és kortárs művek egyaránt színpadra kerülnek mindhárom játszóhelyünkön.
Két előadással az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezünk. A nagyszínpadon vasárnap, a Magyar Dal Napján a Ha majd egyszer mindenki visszajön… című produkciót tűzzük műsorra, októberben pedig a Robert Wilson rendezte 1914 -et láthatja a közönség. Szintén a nagyszínpadon október 12-től látható Bulgakov A Mester és Margarita című műve, Michal Docekal rendezése.
A Pesti Színházban pénteken David Eldridge Az ünnep című művéből készült előadás felújított változatát, Eszenyi Enikő rendezését mutatjuk be. Spiró György Kvartett című darabját október 10-én tűzzük műsorra Marton László rendezésében, aki ötödször állít színpadra Spiró-darabot.
A Házi Színpadon az idei a fiatalok évada lesz: elsőként Mátyássy Áron rendezésében egy kortárs amerikai darabot, Heather Raffo Fátyol nélkül című művét láthatja a közönség október 11-i bemutatóval.
Szeptember 20-án mindenkit várunk a VÍGnapon és a Színházak éjszakáján, 21-én pedig reméljük, hogy együtt ünnepelhetjük a Magyar Dráma Napját a Pesti Színházban.
